Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1914
16 S hol találjon vigaszt az az apa, kinek szívét a fájdalom keselyűje már oly sokszor marcangolta? Mennyi büszkeséggel tekintett fiára, mennyi boldogsággal fényesen indult pályájára! S ma . . . ? Megnyugodni nem tudó, vérző szívét tán az vigasztalja csupán, hogy túl a síron van még viszontlátás! És Te, ősi líceumunk terebélyes fája, kinek pihenő és zöldelö ágai csaknem évenként fogynak, nem érzed-e ez ifjú hajtásod váratlan pusztulásának fájdalmát? Óh, érzed, érezned kell, hiszen hűséges nevelted volt. És ti barátok, gyógyult és szenvedő betegek meg tudtok-e állni könnyezetlenü! az ö sírjánál ? Úgy-e feljajdúl kebletek, mert érzitek azt az űrt, melyet távozása szíveitekben hagyott? Megnyugvást kerestek, de nem találtok, tehát vigasztalódjatok azzal, hogy szent szabadságunk dúló csatájának elesett hőse, a hazáért áldozott legdrágább kincs, kinek sírkövére véssétek: »Vándor, mondd meg hazámnak, hogy szent törvényeinek engedelmeskedtem !« »Boldog, ki éltében annyi jót tehete, Hogy vele ki nem hal szép emlékezete. Boldog, ki pályáját úgy elvégezheti Hogy koszorút nyernek hív igyekezeti. De bánatra méltó, ki alig kezdette Útját, már elesik annak közepette Kinek még alig nyílt élte szebb virágja, Már a titkos féreg gyökerét elrágja.« Pályája rövid, de fényes volt, hasonlatos a meteoréhoz: hirtelen tűnt le bár, de az emberek még mindig emlékeznek reája. Látta fejlődését e város, hiszen ennek falai között született 1886 szeptember 14-én, itt végezte iskoláit s édes atyja vezetése alatt szorgalmas tanulója volt líceumunknak. Különös hajlamot érezvén az orvosi pálya iránt, ezt választotta magának s tanulmányait szép sikerrel végezte a budapesti egyetemen. Ismereteit a szegedi, majd a budapesti Új Szent János-kórház sebészeti osztályán, végül pedig ugyanezen kórház gyermekosztályán gyarapította. Időközben megszerezte a tisztiorvosi képesítését. Valamennyi bizonyítványa kiemeli, hogy »buzgalommal és odaadással igyekezett ismeretkörét tágítani s hogy betegei humánus bánásmódja folytán szerették s tiszteletteljesen ragaszkodtak hozzá.«
