Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
23 Már kíméletlenebb hangú ennél a következő 361-ik: Rede leiser mein Freund. Zwar hab ich die Narren gezüchtigt Aber mit vielem Geschwätz oft auch die Klugen geplagt. Keményen bánnak el a distichonok Schlegel Frigyessel, akinek fontoskodását sokszor teszik nevetség tárgyává. Igaz, hogy művészettörténeti és irodalomtörténeti fejtegetéseiben nem egyszer elvetette a sulykot, különösen midőn minden kritika nélkül az antik drámát dicsőítette a modernnel szemben és merev maradi álláspontjából engedni nem akart. Még az alvilági jelenetben is szerepeltetik őt a költők, mint Heracles szellemét, aki felajzott nyilával arra les, hogy a modern drámaírókat szivén találja. Ez a Schlegel elleni támadás annál feltűnőbb, mert a Schlegel-testvérek voltak azok, akik Goethe műveit prózában és versben az égig magasztalták és tekintélyét minden más költő fölött elismerték, aminek fejében aztán Goethe is pártolta az ő alkotásaikat és a weimari színpadon előadatta Schlegel Frigyesnek »Alarkos« és Vilmosnak »Jon« c. nagyon gyenge darabját. Igaz, hogy egyébként nem nagy szimpátiával viseltetett irányukban, Schiller meg egyenesen gyűlölte őket nagyképüsködő kritikáik miatt. Az alvilági jelenések képezik a xenionok befejező és egyúttal legsikerültebb csoportját. Akárcsak az Odysseia XI. énekében, egymásután jelennek meg itt is az árnyak, élő és holt költők és filozófusok szellemei s mindegyikre van a költőknek egy-egy találó megjegyzésük. Igen találó pl. Bürger jellemzése, aki mint Ajas szelleme jelenik meg s még az alvilágban is neheztel Schiller szigorú bírálata miatt. Lessing, mint Achilles szelleme lép fel, s az iránta való hódoló tiszteletet és szeretetet találóan fejezi ki ez a distichon: Vormals im Leben ehrten wir dich, wie einen der Götter Nun du todt bist, so herrscht über die Geister dein Geist. Még csak egy költő van, akiről oly nagy elismeréssel nyilatkoznak, t. i. Heinrich Voss, az ismert műfordító, a többiek mind részesülnek egy- egy csípős megjegyzésben. így pl. az öreg nyolcvanéves Gleim apó is, akiről mint Peleusról az Odysseiában*) azt mondja az egyik distichon, hogy: Ach ihm mangelt leider die spannende Kraft und die Schnelle Die einst des Gleims herrliche Saiten belebt. Végül miután az összes bel- és külföldi filozófusok felvonultak, s mindegyik egy-két Schlagwort-ban előadta tanait, megjelenik Shakespeare szelleme és humoros dialógus alakjában szörnyűködik s bánkódik a felett, hogy az új dráma többé nem a régi nyomokon halad, hanem a puszta természetet másolja; nem hősök és uralkodók szerepelnek benne többé, hanem közönséges polgáremberek az ő kicsinyes félszegségeikkel, bajukkal és nyomorúságukkal, mire Shakespeare kifakad: *) L. Odysseia XI. á82—85.
