Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1913
14ó csak részbeni kielégítése is annyira igénybe vette az intézet anyagi erejét, hogy ebbe szinte kimerült és így nem maradt más hátra, mint a többi protestáns intézetek példáját követve, az állam segélyét kérni és igénybe venni, hogy az iskolák fokozott versenyében el ne maradjon és évszázados dicső múltját a tespedés és hanyatlás korszaka fel ne váltsa. A kormány méltányolta is kérésünket és nem tagadta meg támogatását azon intézettől, amely oly sokáig a maga erejéből tartotta fenn magát, miközben a magyar államnak minden ellenszolgáltatás nélkül az intelligens középosztálynak egész tömegét nevelte. E támogatás abban nyilvánult, hogy 1902-ben a liceumnak szerződésileg évi 32000 K államsegélyt biztosított. Ezen ott kikötött összeget azon ban intézetünk legjobb esetben is még csak 1916-ban fogja a maga teljességében megkapni, tehát ép 14 évvel a szerződés megkötése után, mert e nevezett segély csak fokozatosan emelkedő évi részletekben lett az állami költségvetésbe beállítva és nekünk kiutalva. Ezen államsegélynek oly lassú tempóban való emelése mellett előállott az a sajnálatos körülmény, hogy épen csak a régi hiányokat lehetett pótolni, a közben önkéntelenül felmerült újabb igények kielégítéséről szó sem lehetett. 14 év alatt pedig mennyire megváltozott minden. Mennyi újabb követelményt támasztott az azóta egyre fejlődő tanügy és a még nagyobb mértékben fokozódó drágaság. íme, mire elérjük azt a nehezen várt időt, amely iskolánknak végre az évi segély maximumát biztosítja, kitűnik, hogy ezen összeg már korántsem elegendő tanintézetünk sürgős szükségleteinek kielégítésére s így fejlődésének biztosítására. Ismét ott vagyunk, ahol voltunk a szerződés megkötése előtt s a szép múltra való hivatkozás mellett bizonyos félelemmel és csüggedéssel kellene már most is a jövőbe tekintenünk, ha nem biztatna az a jogos remény, hogy a magas kormány most sem fog kérésünk elől elzárkózni és nem fog visszautasítani, amikor ugyancsak a többi felekezeti intézetek példáján felbuzdulva és bátorságot merítve intézetünknek fontos missiójából, az évi államsegély megfelelő felemeléséért esedezünk. Nagyméltóságod, mint a magyar tanügy és kultúra hivatott őre bizonyára nem fogja megtagadni azon intézettől az újonnan kért segélyt, amely, amig csak tehette, a maga erejéből tartotta fenn magát és csak akkor kérte az állam támogatását, amikor látta, hogy nagy feladatának további sikeres teljesítésére már önerejéből nem képes. Nem hihetjük, hogy azon intézet kérése elutasíttatnék, amelynek tanárai közül a magyar tudományos életnek oly kiváló egyénei kerültek ki, mint Schwartner Márton, Genersich J., Hunfalvy Pál és János és mások és amelynek tanítványai szerteszét az egész országban mindenfelé előkelő állásokban hálás kegyelettel és meleg ragaszkodással hirdetik, hogy a késmárki líceum a reá- bizott ifjúságot ép oly gonddal, mint szeretettel és sikerrel nevelte, tanította
