Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1908
86 valóban szolgálatot tegyünk nemzetünknek. Ezen eszme szolgálatában kell állnia a mai ünnepnek is, amely éppen ezért hazafias s mintegy határkövet kell képeznie a jövőre nézve. E lelkes és nagy hatású beszéd elhangzása után az ifjúsági zenekör játszott el néhány kedves népdalt Csiha István VIII. o. t. ifjúi hévvel és pathosszal adta elő Wigand hangulatos költeményét: »Zászlóavatásra«, utána pedig az ünnep rendezője, Topperczer Rezső a következő lendületes beszédet mondotta el: Nagyságos Felügyelő úr ! Szeretett Zászlóanyánk! Mélyen tisztelt ünneplő közönség! Kedves ifjúság! Ünnepnapra virradtunk; ősrégi, dicső múltú líceumunk ünnepnapja az; lelkes ifjúság a Te napod az, örvendj és vigadj azon ! Intézetüuk tornakörének régi óhaja teljesült, a midőn a mai napon a hazaszeretetnek, egyet- éitésnek, testvéries összetartásnak, a haladásnak és törekvésnek szánt eme külső szimbólum kibontására rendezett ünnepélyt megérhette Szívem melegével, hálatelt szívvel üdvözlöm líceumunk* elöljáróságát, pártfogóságát és a mélyen tisztelt közönséget, mely tömeges megjelenésével irántunk érzett szeretetének oly megható jelét adja. Hálával vagyok eltelve, hogy Nagyságos asszony szíves volt a zászlóanyai tisztséget elfogadni; kérem, kegyeskedjék a mai napon ránk árasztani jóságos lelke fényét és szíve melegét, adjon életet zászlónknak, serkentse lelke varázsával a haza reményét, lelkes ifjú seregünket a komoly munkára, a küzdelemre, nemes versenyre! Áldja meg e zászlót »Istenért és hazáért«! Hogy a mai ünnepélyre összegyűlhettünk, meg kell emlékeznem azon tényezőkről, kik azt előmozdították és lehetővé tették. Tornakörünk szerény, mondhatom szegény anyagi viszonyainál fogva nem juthatott volna abba a szerencsés helyzetbe, hogy egy ily díszes és értékes zászlót bonthasson, ha nem részesültünk volna oly nagymérvű támogatásban, nem kaptunk volna oly sok ajándékot. A »Késmárki dalkör« megajándékozott minket e drága selyemszövettel, a hímzéshez való selyem és arany an, agot Markovich János úr adta nekünk féláron; Brummer Viktor úr a zászlórudat, mit ifj. Szamuélisz Pál úr festett; Guhr Arthur úr a hozzávaló lándzsát; Striska Károly és fia urak a tukot és Friedmann Márk úr a vésést ajánlották fel önzetlenül, mig végre a hímzést két hölgy*) volt szíves magára vállalni. Fogadják valamennyien ezen tanúsított áldozatkészségért e helyen is mély hálánkat! És most hozzátok van néhány szavam, kedves ifjúság ! Ti ma egy szép, díszes zászlót kaptok. Gondolkoztatok-c már azon, mit jelent egy zászló ? Talán az a rúd-e a zászló, a melyen egy da-ab díszesen kihimezett selyem van megerősítve, mit magasra tartva a szél ide s ode lenget? Oh nem kedves ifjaim ! Hisz az embert sem teszi emberré az a külső váz, a mit testnek nevezünk, hanem az abban lakozó lelek, az az ember. A test múlandó, de a lélek az él örökké! így van az a zászlóvál is, ne a külső szimbólumban keressétek a zászlót, hanem az abban rejlő eszményi részt tekintsétek annak; tartalmát ti fogjátok adni, ha megmutatjátok, hogy tudtok és akartok lelkesülni ideálokért, magas eszményekért, szent célokért, nemcsak a jelenben, hanem egész életeteken át! A rajta kihimezett szent korona és az ország címere csupán dísze akar-e lenni e zászlónak ? Oh nem, kedves fiaim ! Mit akart a legnagyobb hazánkfia azzal mondani: »A hazát semmiért — a hazáért mindent« ! Avagy mit jelent e két szó : »Istenért és hazáért« ? Látjátok, ez a zászló! Ez vezessen, ez vezéreljen, ez buzdítson benneteket az élet küzdelmeiben! Küzdelemre, harcra szólít fel e zászló benneteket! Harcoljatok egyetértésben, egymást szerétéiben összefogó összetartásban, férfi komolysággal, a tu !omány fegyverével s becsülettel drága hazánk felvirágoztatása érdekében és ha kell, védj étek azt erős karotokkal és áldozzatok érette véretekkel is ! *) Az ünnepi szónok kedves leányai: Topperczer Laura és Margit úrhölgyek.
