Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1905
23 E férfi lett a jesuita rend megalapítója, mely a protestánsok kiirtását tűzte ki főcélul.1) Mig Luther a pápa csalhatatlansága ellen küzd, Loyola a maga rendjét feltétlenül alá rendeli a pápa parancsának, Luther oly kérdésekkel foglalkozik, melyek a szellemi tevékenység legerősebb megfeszítését követelik, Loyola a gondolattalanságot teszi elvvé, mely eleve elfogad mindent jónak, a mit a pápai egyház tanít, Luther az intellektuális szabadság szószólója, a szabad szellem érvényesítéséért küzd, Loyola az elfojtását tűzi ki célul, Luther visszaiktatja jogaiba a természeti alapon nyugvó viszonyokat, a házasságot, családi életet, mindent szépnek tart, amit a természet nyújt, Loyola magános ábrándozásokban merül el és elszakítja a családjához fűző kötelékeket Luther a caesaropapismus ellen küzd, Loyola épen a római egyház universalizmusának inkarnált híve, Luther hirdeti az egyéni kritika jogait, Loyola a vak engedelmességet, Luther a nemzeti szellemre, nemzeti alapra fekteti egyházát, Loyola hazátlan, nemzetközi.2) íme a diametrális ellentét e két személyiség között! De a mai napon, bár első sorban Luther napja nem szabad hallgatással mellőznünk a reformáció másik nagy vezérét sem; Kálvin Jánost, annál kevésbé, mert csak annál jobban megösmerjük Luthert. Kálvin élete ugyan kevésbé gazdag drámai vonásokban mint Lutheré, de nem áll hátrább Luthernél és vallási erélye, bámulatos elmeéle, Loyolára emlékeztető vasakarata egyikévé teszik minden idők egyik legjellegzetesebb egyéniségeinek. Mig Luther írói és szónoki munkássága bizonyságot tesz egyéniségének költői tartalmáról, addig Kálvin inkább tudós volt, miért is a reformáció »Aristo- telesének« szokták nevezni. Kálvin tartózkodik mindattól ami művészi, ő a megtestesült '^asakarat, ellenállhatatlan elszántság, logikai észjárás, tudós komolyság. Modorában, magatartásában rendkívül egyszerű, kerüli a cifra beszédet, az ékesszólást. Szellemének matematikai fegyelmezettsége hozta magával, hogy tovább ment Luthernél és levonta az elv legvégső következéseit is. Luther elve : »Mindent meg kell hagyni az egyházban, a mit az Isten igéje meg nem tilt« Kálvin elve pedig; »Mindent el kell törölni az egyházban, amit az Isten igéje nem parancsol.«3) Kálvin ép úgy mint Zvingli az egyházi reformot politikai reformmal kötötte össze, a mire alapos jogtudományi ismereteinél fogva képességgel is bírt. Luther ellenben nem gondolhatott politikai reformra, mert népét még nem tartotta rá elég érettnek. Kálvin megakarván óvni a reformációt azon kicsapongásoktól és hibáktól, melyre a zabolátlanság oly jól számított, drákói fegyelmet tartott Genf ben, a melyet 1555-től kezdve oly műveltségi és irodalmi központtá tett, mint Luther Wittenbergát. Azonban míg a katolicizmus kezében a hierarchia volt a kormányzási eszköz, Kálvin azt erélyes fegyelemmel pótolta, a szokás ') Karl Goetz: Ignatius von Loyola und der Protestantismus 34. 2) Artur Böhtlingk: Luther und Loyola 38 és kk. 8) Révész Imre: Kalvinélete 298 1.
