Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1905
18 kezdett (5 vonakodott a prédikálástól, aki később a népies szónoklat egyik mestere lett). Az 15i0-ik évben rendje ügyében 4 hétig Rómában időzött, ahol az olasz papok lélek nélküli misézése és cinikus hitetlensége fájdalommal töltötték el, de azért mégis mint egyházának hű fia és minden eretnekség ellensége tért vissza.1) Az ókori és megujhodott művészet alkotásai azonban nem tettek rá mélyebb hatást. Az ifjú tanárnak akkor még sejtelme sem volt róla, hogy csak nehány évre rá oly küzdelembe fog bonyolódni az egyház mindenható fejével, a pápával, mely a világtörténelem folyamát új mederbe fogja terelni. Ha Luther eddig is szerénységével, minden hamisság nélküli hűségével, őszinteségével, mély vallásos érzelmével, érdeklődésünket nyerte meg, most midőn síkra száll kezdetben egy oktalan visszaélés, majd minden emberi tekintély, a pápaság elvilágiasodása, az egyház visszaélései, a papság erkölcsi hanyatlása ellen, valóban bámulatunkat érdemli meg. Nem volt akkor nagy tudós, sohasem akart mint latin költő tündökölni, de igen járatos volt az egyházi atyákban és különösen szeretett bibliájában, melynek lelki békéjét köszönte volt, e mellett kiváló szónok és gyülekezetének fáradhatatlan lelki pásztora volt.2) Az alkalom nem soká váratott magára X. Leó pápa müveit és finom ember létére felkarolt minden szellemi és művészi törekvést, de keresztyén érzülete nem igen volt. Hogy nagy tervét, a Szt-Péter bazilika újjá építését lehetővé tegye, 1517-ben elrendelte a bűnbocsátó levelek áruitatását. Luther, aki saját tapasztalatból látta a bűnbocsátó cédulák árulásának káros hatását a hívők vallásos életére, először feljebbvalóihoz folyamodott és midőn azok hallgatásra intették, igazság- szeretetét nem fékezhette tovább és ezért mint tudjuk 1517. okt. 31-én a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 tételt szegezett fel ezen címmel: »Dispu- tatio Dr. Martini Luther theologi pro declaratione virtutis indulgentiarum«. Valamint Jézus hegyi beszédjében a keresztyénség, úgy Luther ezen tételeiben a protestantismus valláserkölcsi alapgondolatai már le vannak rakva: »hogy a vallás a személyiség sajátos autonom élete Istenben«.3) Háromszor akarta a római párt elhallgattatni; a dölyfös Cajetanus (Gaetai de Vio Tamás), a sima Miltitz, a tudós Elek által, de nem sikerült. Legtöbbre még Miltitz ment, de a fennhéjázó és öntelt Elek mindent elrontott és vitát provokált 1519. julius havában Lipcsében, a mely vita folyamán jutott végre Luther annak a tudatára, hogy mily éles ellentét választja el immár a római egyháztól és ezentúl merészen és tudatosan haladt az uj irányon. Csakhamar sok híve is akad. Lelkesedik érette az erfurti, wittenbergi és heidelbergi egyetem ifjúsága és a német nép is rokonszenvvel nézi, mert már századok óta kelletlenül tűri a római kúria igáját. A meg-meginduló harcba tehát észrevétlenül belevegyül a faji ellentét is: a germanizmus és a romanizmus kö') Köstlin i. m. 66. 2) Freytag i. m. 81. s) Dr. Masznyik Endre: Luther élete 66.
