Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1904

tekintetben jó hatással legyen az olvasóközönségre. Protestáns ember létére sokat polemizál a régi egyház és papság ellen. Tisztára akarja mosni Wit? tenbergát azon szégyentől, hogv e földön lett egy »theologiae doctor« az ördögzsákmánva. Tehát szerinte Faust Ingolstadtban tanul. Egészen a Widman könyve alapján készü't a Faust-mondának 1674-iki prózai feldől' gozása, melynek szerzője Pfitzer János Miklós. A főtartalmat illetőleg hű marad ugyan Wldmanhoz, de azért nála is találunk toldalékot, igv pl., hogy Faust egy polgárleányba szerelmes és azt minden áron feleségül is akarja venni; de az ördög ezt a házasságot megakadályozza és Helénával kártalanítja E három Faustkönyv közös sajátsága, hogy elrettentő példát akarnak az olvasó elé állítani, hogv hová vezet az Istentelen cselekvés és az ördöggel való cimhorálás. A népies Faustkönyveknek befejezője egy „Christ* Heh Meynender“ álnevű szerző mt'ive, melvnek régibb kiadása 1725-ben jelent meg. Az álnevű szerző kora kritikai irányának megfelelően a megkurtított csodálatos elbeszéléseket természetes alapon igyekszik megmagyarázni, Míg a régebbi Faust históriákban, különösen a legelsőben úgy van feltüntetve, mint egy titáni, magasba törő jellem, itt teljesen meg van fosztva ezen költői vonástól, és ügy tűnik föl, mint aki az anyagi élvezetek után való sóvárgás hatása alatt köt szövetséget az ördöggel. Ez a Faust-história rövid idő alatt teljesen kiszorította az előbbieket az olvasóközönség köréből.

Az első népkönyv anyagát megismerte Marlowe Kristóf, Shakespeare tehetséges elődje és hatásos drámát alkotott belőle; Faust eget ostromló szellemét, különösen nehány jelenetben ügyesen kidomborítja, így pl. milyen mámoros elragadtatással üdvözli Helénát:

„War dies das Auge, tausend Schiffe treibend,

Der Feuerbrand für Trojas hohe Zinnen?

Küss’ mich unsterblich süsse Helena —

Ihr Mund saugt meine Seel’ aus; sieh’, da fliegt sie,

Komm' Helena, gib sie mir wieder, komm’!

Hier bleib’ ich: Himmelstron sind diese Lippen LTnd Ekel alles, was nicht Helena.“ stb.

Taine1) e müvet így jellemzi: „íme az élő, cselekvő természetes egyéni ember, nem az a bölcsészi szimbólum, melyet Goethe alkotott, hanem az eredeti és igaz, az elragadott és lelkesült ember, saját hevének rabja és álmainak játékszere; egészen a jelen pillanatnak él, tele van vágyakkal, ellenmondásokkal és őrültségekkel; rajongva és reszketve a gyönyör és rettegés sikoltásával rohan tudva és akarva az ösvény szélére és lejtőjére.“ Ez a dráma, mely 1594-ben került szinre, közvetve szintén hatással volt Goethére. E drámát ugyanis az angol komédiások a XVII. században átplántálták Németországba, hatása alatt keletkezett egy német népszínmű, ebből pedig bábjáték. E bábjátékba ment át a bevezető monológ, mely először Mar- ’) Taine: Az angol irodalom története II., 43,