Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901

16 ellentmondás csak izgatná, még jobban fölingerelné, fölösleges, sőt káros hatású is volna hát több szót vesztegetni rá. De hogy most már nem ért egyet Kreonnal, azt világosan mutatja a következő karének, az első stasimon. melyet Kreon és az Őr el­távozta után ad elő a kar. rinXlo re ősiva, y.ovőiv ávtíQilitov deivóreqov jiélei. (332. v.) Ebből az alapgondolatból kiindulva dicsőíti az emberi szellem hatal­masságát. Az ember szárazon és vízen uralkodik; eszével, ügyességével legyőzi az állatokat vízen, földön, levegőben; eszével mindent kitalál, felfedez: gondolatait kifejezi beszédével, törvényeket hoz, lakóhelyet épit magának, orvosolja a betegséget s csak egy van, mit nem tud legyőzni: a halál. Azonban eszét és ügyességét nemcsak jóra, hanem gonoszra is használja, azért az elsőre áldást mond, a másodikat pedig kiátkozza. v a n o v g jcciQeiQiuv y o >' ’> c !l f o v r’ ;'v(>ovj)v ö í v. a v iifiiJioh g/) Ezekkel a szavakkal hozza a kar közelebbi vonatkozásba reflexióit a cselekvény eddig lefolyt részével, szavai egyaránt vonatkoznak Polyneikes ismeretlen eltemetőjére és Kreonra. Eddigi, általános körben mozgó reflexióira az indította, hogy a holttest titokzatos eltemetésében szintén ugyanazt az ügyességet és leleményességet látja, a melyet általában az emberben bámul, a melyet hajlandó is volna dicsőíteni, ha az ismeretlen tette nemcsak az isteni joggal, hanem az emberi törvényes renddel is összhangzásban volna, mert az embernek cselekvésében, tetteiben mind a kettőt szeme előtt kell tartania. A kar idézett szavaival tehát (a nélkül, hogy a lettes kilétét tudná), ítéletet mond a véghez vitt csodás tett fölött. Bármennyire bámulja is, n em helyeselheti azt teljesen, mert megbontja a társadalom alapját, a tör­vényes rendet, rossz példát ad a királyi hatalom ellen való engedetlenségre. De nem helyeselheti Kreon eljárását sem, mert hiszen az isteni jogot sérti. A második epeisodionban kiderül, hogy a t e 11 e s épen a királyi család egyik tagja, Antigone, a ki ezt Kreon kérdésére bizonyos nyugodt fen­séggel, önérzetes daczczal vallja be. Bármennyire rokonszenvez is a kar Antigonéval,*) **) merev, sőt bi­*) Antigoné 369—70. V. **) h. Antigone 376—83. V,

Next

/
Oldalképek
Tartalom