Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901

A kar szerepe Sophokles Antigonéjában.

A hatalmas, feltalálásban, alkotásban csaknem kimeríthetlen görög szellem a Krisztus előtti ötödik században a költészetnek betetőzéséül megteremtette, illetőleg a tökélynek magas fokára emelte a drámát.

Az epos elvirágzása s a lyrának a fejlődés tetőpontjára való jutása után az inventióban gazdag görög nép az ókornak minden népét megelőzve feltalálta azt, hogy a mythost a hagyományoktól szigorúan megállapított epikai előadásmódon kívül más elevenebb, közvetlenebb, szívre, lélekre sokkal erősebben ható formában is lehet szemléltetni és épúgy, mint körülbelül két évezreddel később a kereszténység, a vallásos cultusból kifejlesztette a költészet leghatásosabb formáját, a drámát.

A költészet többi ágaiban, sőt általában irodalomban, művészetekben örök mintákul szolgáló remekműveket alkotott a görög nép teremtő ereje.

Csodáljuk s minden más ókori népé fölé helyezzük költészetének báját, tartalmi és alaki tökélyét, egész költészetében szembetűnően látjuk visszatükröződni sajátos nemzeti individualitását.

De leginkább megérdemli bámulatunkat speciális sajátja: drámai költészete, mely szentnek tartott nemzeti hagyományain kívül nemcsak charak- teristikus nemzeti vonásait, gondolkozásmódját, vallásos bitét, erkölcsi felfogását tárja fel előttünk a leghívebben, hanem az éretten gondolkodó emberi észnek ideálját mutatja.

Az éretten gondolkodó tetterős férfi ideáljának kell azt a népet tekintenünk, mely a drámát, a cselekvés költészetét megteremtette s virágzásra juttatta.

Mert ha igaz az, hogy a csodás események elbeszélésén naiv áhítattal csüng a gyermek s az ifjúkor érzelmeinek hullámzását dalban s ének alakjában juttatja kifejezésre: még inkább igaz az, hogy a férfi költészete a dráma, mely a tudatos, határozott czélra irányozott emberi cselekvést a lélekből kiindulva egész lefolyásában tárja elénk.

1

r