Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1901
19 Antigone sorsában működni, világos, hogy erre a megokolásra a költőnek nincs szüksége s csak a nemzeti felfogásnak és a hagyománynak hódol vele. Néző közönsége vallásos meggyőződése szerint látta maga előtt a mythos szálait szövődni, de lehetetlen, hogy ki ne érezte volna egyúttal a magasabb erkölcsi eszme működését is Antigone bekövetkezendő sorsában. De van a második stasimonban valami, a mi nem vonatkozhatik An. tigonera, ez pedig a második antistrophéban említett remény, mely az embert elvakitja, úgy hogy a gonoszát jónak látja sa melylyel az isten romlásba dönti. Ez csak Kreonra vonatkozhatik. A használt ‘/.mm — éoSXdv szavak nem illenek Antigonéra, hisz az ő tette erkölcsileg nem mondható gonosznak és nem állítható olyan merev ellentétbe az eaMór-nal. Aztán még tekintetbe kell vennünk a kardalok symmetrikus szerkezetét, a strophe és antistrophe között rendszerint meglévő tartalmi kapcsolatot, összefüggést. A versszak rendesen kimond valamely gondolatot, ezt azután az ellenversszak bővebben kifejti, példával vagy hasonlattal illustrálja. A második stasimon első párhuzamos része az első strophe és antistrophe. Az alapgondolat a strophéban van: „A kit egyszer a balsors űzőbe vett, el nem hagyja többé sem őt, sem iva- d ékait“. „Példa erre a Labdakidák családja“ — bizonyítja az antistrophe. Épen igy párhuzamba állítható a második strophe és antistrophe tartalma. Zeus megrendithetetlen, soha el nem múló isteni hatalmát festi a második versszak, mig a második ellenversszak egy példát hoz fel, hogy miként szokta az isten az embert vesztére, romlásba vezetni, úgy hogy: „aorflu yáo ez tor v.Ltivov s7tog jtécpavrcu, ró y.ctvdv dov.éív ttot’ lolfljw Tad’ tu tv t'nto rpoivag S-eiig ily ti 7tQog a%avu (620. v.) Nem mondja ugyan a kar, de az összefüggésből kiérezhető : azzal történik ez, a ki az isteni hatalomnak útjába merészel állni, azt valamiképen megsérti, vagy szembe helyezkedik vele. Ez pedig Kreon. Csak rá vonatkozhatnak tehát a második antistrophe szavai: 2*
