Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1899

Grósz Ernő emlékezete.

Nagy veszteség érte intézetünket; Grósz Ernőt elszólitotta a tanári kar köréből a kérlelhetlen halál! Sírba szállt a kiváló szakember, a Lyceum tapasztalt igazgatója, a convictus hü gondnoka, a jó kartárs, a kitűnő paedagogus, ki büszkesége volt az intézetnek, atyai barátja a tanuló ifjúságnak.

Elköltözött az intézetből a felejthetetlen tanár, eltávozott örökre családja köréből a példás férj, a gondos atya, mély gyászt és dúló fájdalmat hagyva bánatos özvegye és kiskorú árvái szivében.

E szerény emléksorok Íróját kétszeres veszteség érte, és megújul szivének sajgó sebe, midőn most a dicsőültnek nemes életpályájára visszaemlékezik; mert nem csak kartársa volt 28 éven át, hanem őszinte, meghitt barátja is, kit ifjúkori barátság szent köteléke fűzött hozzá, ki iskolatársa volt, kinek hasonló sors jutott osztályrészül, úgy hogy ő is csak küzködve, önerővel és Istenbe vetett bizalommal haladhatott a tudományos pályán.

Életpályájának főbb vonásai következők:

Grósz Ernő 1832-ben született Szepes-Szombatban. Korán elhúnyt atyja kereskedő volt. Elemi oktatását szülővárosának népiskolájában nyerte. A jeles tehetségű gyermek tanítójában és gondos szüleiben a legszebb reményeket ébresztette. Elvégezve az elemi iskolát, gymnasialis tanulmányait a késmárki Lyceumban kezdte meg, hol a tudnivágyó ifjúban mind jobban ébredett a tudományok szeretete. Fokozódott ezen szeretete, midőn a debreczeni főiskolába került, a hol tanulmányait a magyar