Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896

meg korábbi színdarabjait, Gülnihált pedig el sem érte, mert igazi mesterműve az maradt.

Ennyit Kemál egyes darabjairól. Midőn most a költő irányának általánosabb ismertetésére akarunk áttérni, mindenek előtt a következőkre kell még figyelmünket kiterjeszteni.

A múlt század rohamos hanyatlásnak látta indulni a törökök hatalmát. A birodalom fizikai ereje megcsappant, egyik tartomány a másik után szakadt el a Portától s az oszmánliknak hajdan rettegett harczi hírneve szinte teljesen homályba borult. Oly uralkodó, mint II. Mahmúd, s azok, kik a birodalom s a nemzet érdekeit komolyan fontolóra vették, beláthatták a hanyatlás okát. Törökország már régóta nem haladt előre egy árva lépéssel sem. A törvényhozó nagy Szulejmán idejében az anyagi hatalom s műveltség terén diadalmasan állhatta meg a versenyt a nyugattal, de az idők haladásával attól fogva nem igen vetett számot. A nyugat már nem oly fegyverekkel állott a Portával szemben, mint ezelőtt három-négyszáz esztendővel s a ki látni akart, az láthatta, hogy Törökországnak bajos lesz megállani helyét a lét nehéz küzdelmében, ha ideje korán nem lép a haladás útjára.

II. Mahmúd szultán teljesen reform ember volt, cs'ak az kár, hogy az ő nemes törekvései jobbadán hajótörést szenvedtek azoknak makacssága miatt, kik a reformoktól saját érdekeiket féltették.

A nyugat befolyása a politikai viszonyok alakulásai folytán egyre jelentékenyebb lett a török fővárosban. Maga II. Mahmúd sem idegenkedett a franczia szellemtől. A nyugat eszmevilágától való idegenkedés idővel mindjobban és jobban szűnni kezdett az ifjúság között, a franczia nyelv és irodalom tanulmányozása egyre nagyobb tért hódított, aminek eredménye az lett, hogy az ifjabb Írói nemzedék idegen befolyás alatt nemzeti öntudatra kezdett ébredni. Belátták mindenek előtt azt, hogy a nyelv és az irodalom a nemzetnek nem csak legnagyobb büszkesége, hanem géniuszának legigazabb, legtisztább kifejezés s e mellett megmaradásának legbiztosabb záloga. És mi volt az addigi török irodalmi nyelv és török irodalom ? Töröknek az egyik ép oly kevéssé volt mondható mint a másik.

A népnyelv s az irodalmi nyelv között áthidalhatatlan ür tátongott. Az irodalom nyelvét csak hosszú tanulmány után lehetett elsajátítani s a nép fia előtt ép oly idegen volt, sőt talán még idegenebb mint a perzsa vagy arab. Szinte megmagyarázhatatlan az az ostoba hiúság, melylyel még a prózairók is kerülték az egyszerű és természetes török szavakat, kifejezéseket. Nem csak a magasabb elvont fogalmak jelölésére használtak arab és perzsa szavakat, hanem még oly közönséges tárgyak is mint fej, szem, kéz, szív, nyelv, ház, ló stb. török szó helyett arabbal vagy perzsával jelöltettek meg az úgynevezett »magasabb, mű-