Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
24 redék a már egyszer említett »Mutatványok az oszmán irodalomból« czimű prózai anthologiában olvasható, mely meglehetős kedveltségre tett szert s újabban az irók arczképeivel illusztrálva is kapható. A darab csak kéziratban forgott az irodalom barátjainak kezében, s az 1895. év nyarán, midőn a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr támogatása mellett Konstantinápolyban tartózkodtam, — mely magas pártfogásért, mig egyéb tanulmányaim meg nem jelenhetnek, egyelőre e pár sorban rovom le mélyen érzett hálámat — sikerült egy ily kéziratot megszereznem. E rendkívüli szerencsét Júszuf Ziá bejnek köszönhetem, ki akkortájt Musztedzsábizáde Iszmet bejjel együtt a »Mekteb« (azaz »iskola«) czimű folyóiratot szerkesztette. A kézirat egy része remek török kalligráfia, más része úgyszólván hirtelen diktandóirás közönséges iskolai füzetkékben. Hogy e darabot a censura miért tiltotta el a kinyomatástól, az szinte talány előttem. Júszuf Ziá ennek abban adta magyarázatát, hogy Dzseláleddinben Kemál bej a muhammedán uralkodónak és hősnek ideálját rajzolja s a nagyfejű censorok ebből azt magyarázták ki, hogy Dzseláleddin akar lenni az a fényes nap, melynek ragyogásában árnyékot a mostani khalifa vetne. E magyarázatnál azonban valószínűbb az, hogy miután Kemál bej egyszer eljátszotta az udvar kegyét, gyanús volt minden a mit irt, s igy Dzseláleddin épúgy mint utólagosan Gül- nihál is, az index librorum prohibitorumba került. Dzseláleddin történelmi dráma s a cselekvény menetét véve nem is igen tér el a históriától. Szereplői történelmi személyek, úgyszólván kivétel nélkül. Az első felvonás a Kaspi tengernek egy elhagyott szigetére vezet bennünket, hova Dzseláleddinnek atyja, Mehemmed Khárezimsáh, Dzsen- giz khán vad hordái elől menekült, pusztulásnak engedve virágzó birodalmát, Khárezmet, mely délről Perzsiával volt határos. A szerencsétlen fejedelem ott, az elhagyott szigeten fejezte be boldogtalan életét, anélkül, hogy halála előtt biztatóbb hirt hallhatott volna, mint azt, hogy fia Rükneddin elesett a mongolok elleni harczban, nejei és leányai pedig a diadalmas barbárok kezére kerültek. Dzseláleddin azzal az elhatározással veszi fel a khárezmi fejedelmek czimét, hogy élte fogytáig harczol Dzsengiz ellen, kiben nem csak honának elpusztitóját, hanem az egész iszlámságnak végromlást hozó ellenségét is látta. Dzseláleddin harczainak leírását elég bőven olvashatni Schlosser világtörténelmének hetedik kötetében, s minthogy Kemál bej darabjának menetét is az szabja meg, feleslegesnek tartom végig elbeszélni. Csak annyit említek meg, hogy Dzselálhoz mérhető hőst keveset szült a föld, s ha a muhammedánok a Sáhnáme Rusztem- jéhez hasonlítják, nem nagyítanak semmit. Akinek hősiességén maga
