Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1896
7 indulnak kivitelére. Időközben jobbra fordul az ostromlottak állapota, az ellenség megkezdi a visszavonulást és Szedki bej, kit a három hű vitéznek elmaradása aggodalomba ejt, már-már bánni kezdi, hogy életüket hiába tette koczkára. Végre megérkezik Abdulláh csaus. Elmondja, hogy Islám bej hősiessége határtalan volt s »árnyéka«, mint Zekkiét nevezi, egy pillanatra sem távozott mellőle. Islám rálőtt egy jó fedezet alatt álló puskaporos szekérre s fel is robbantotta, aztán ezer veszély és üldöztetés között egy erdőbe vonultak, hol egy barlang adott oltalmat a megsebesült Islám bejnek és »árnyékának«, ki szintén sebet kapott Alig hogy Abdulláh elmondotta a velük történteket, megérkezik Iszlám is Zekkiével s Szidki megtudja, hogy a derék fiatal önkéntes nem más mint az ő eltűnt leánya. Boldogok mindnyájan, s Szidki megáldja gyermekeit. Az ellenség mindenfelé visszavonul s a vár felszabadul. Az általános örömbe csak a derék Rusztem eleste vegyit keserűséget. Felharsog a katonazene s az egész sereg' a pádisáht élteti. E darab, melyet az örmény szülészek rendkívüli hatással adtak elő a törökök fővárosában, mint dráma nem áll valami magas fokon. Az egész nem egyéb, mint dialogizált történet s czélja a hazaszeretet felébresztése, dicsőítése. Iszlám bej maga a megtestesült hősiesség és hazaszeretet, az ő szenvedélye s a szerelem elragadja kedvesét Zekkiét is, ki imádott bejét férfiruhában követi a csatába. Szerelme és hazaszeretete oly elszánttá teszi a gyenge nőt, hogy Szidki bej tervének keresztülvitelére egymaga akar vállalkozni ... — A darabnak, mint irodalmi műnek, főérdeme a valóban gyönyörű, elragadó nyelvezet s az az őszinte hazafiúi lelkesedés, mely minden sorát sugalmazta. Kemál maga is büszke volt alkotására s nem csekély örömére szolgált az a levél, melyben barátja Tevfik bej tudatta vele, hogy »A haza vagy Szilisztria« czimü szinművét Hart Henrik németre is lefordította. Kemálnak egy másik drámája, melyben tisztán romantikus tárgyat dolgozott fel »A szerencsétlen gyermek«. Atá bej, egy tizenkilencz éves ifjú, gyermekkorától fogva élt. Khalil bej házánál, ki őt szülei halála után gyermekéül fogadta. Ott nőtt fel vele együtt Khalil bej szép leánya Sefika. A testvéri szeretet és ragaszkodás helyébe mindkettőnél idővel egészen más érzelem lépett, mely Sefikának már csak azért is nagyon különös volt, mert mivoltát kezdetben maga sem bírta felfogni. Csak azt vette észre, hogy Atá bej lépte zajának hallatára egészen máskép dobog a szive, mint mikor atyja közeledik, s ha Atá távozik, az ’ő lelke, mintha vele kívánkoznék, fáj utána. Kiváncsi megtudni, hogy miféle érzelem az, mely őt oly hatalmas erővel ragadja magával: megkérdezi öreg cselédjüket Tabendét »hogyan is szeret az ember«? de válaszul csak azt hallja: »mit tudja azt az olyan gyermek, mint te«. A leány azonban belátja, hogy az az érzelem,
