Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1895

i

ganisations-Entwurf“ értelmében az uj igényeknek megfelelőleg szervezkedésre szólította fel az egyetemes gyűlés által 1842-ben elfogadott Zay- ugróczi tantervnek megfelelőleg bölcsészeti, jogi s néhol theologiai tanfolyammal berendezett u. n. lyceumokat. A késmárki lyceum is szervezkedett az 1852 január 7-én Sponer Pál felügyelő elnöklete alatt tartott pártfogósági convent határozata értelmében s még ez év folyamán nyolcz osztályú főgymnasiummá alakult át. 1856-ban pedig visszanyerte nyilvá- nyossági“ jogát.

De térjünk vissza az önképzőkör történetéhez. 1850-ben Fűrész Ferencz tanár állott a kör élére, ki mint tanuló 1832-ben az alapitó tagok sorákan foglalt helyet: de a mostoha viszonyok folytán a kör nem birt felvirágozni s 1854-ig 'csak mint olvasókör állott fenn. 1854—58-ig is csak úgy szólván tengődés a kör élete. Szerencsére azonban az iskola viszonyai ez időtájban — miként említettük, — megváltoztak, a lyceum — illetve most már 8 osztályó főgymnásium, — visszanyervén nyilványosági jogát, ez a körülmény a kör életére is elevenitőleg hatott s uj élet szállt a kör lankadó erejébe. Ekkor kezdte meg működését a „társaság“ kebelében Scholcz Frigyes mint elnök s mint a magyar irodalom tanára. A munkakedv feléledt s táplálékot nyert a nyilvános üléseken, mely alkalommal irodalmunk egy-egy jelesének emlékét, ellevenitette fel a kör. A fejlődés megindult, a kör élete és ereje izmosodott. Időközben Scholcz Frigyes igazgatónak választatván, helyét a kör elnöki székén 1873-ban Grosz Ernő tanárnak engedte át, kinek elnöksége alatt, mint ezt a kör jegyzőkönyvei tanúsítják, a kör buzgó és tevékeny tagjai igen élénk és serény munkásságot fejtettek ki.

1876-ban Votísky Károly tanár vette át a kör vezetését, ki mai napig is a kör élén áll. Megnyitó beszédében megjelelvén a kör működésének irányát és kettős czélját: t. i. a magyar irodalom termékeinek alaposabb ismeretét és a magyar stil iránti érzék ápolását és fejlesztését a kör munkásságában azóta ezen Irányt követi. Mert nincsen tárgy mi az ifjúnak aesthetikai érzékét jobban kifejtené, vagy Ízlését jobban nemesítené, gondolatvilágát inkább tágítaná, mint az irodalom története. S azon kivül a társulati, egymást kölcsönösen gyámolitó és serkentő tevékenység hatalmas emeltyűje az önmunkásságnak, önbirálatra és önismeretre vezeti az ifjút s ez által fogékonynyá teszi mások Ítéletének és tanácsának figyelembe vételére. Ily szellemű működés mellett az önképzőköri tevékenység joggal beilleszthető az iskolai nevelés keretébe. Tanulják meg ifjaink első sorban nagy íróink és költőink műveit olvasni, miáltal a nemzeti irodalom ismerete magasabb eszmei tartalmat és magasabb lendületet nyer. Ezen szellemi munkásság csak felfrissitőleg hat a sokféleség miatt már is túlterheltetéssel vádolt nevelési rendszerünkben s az önképzőköri tevékenység igy csak szükséges kiegészítője az irodalmi tanításnak. S az

28