Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1890

23 Frigyes tanár lettek megbízva; kik is évenkint azon alapítvány életbeléptetésének forduló napján számot szoktak adni annak állásá­ról, évi kamatjairól és az ebből elosztandó összeget az alapszabályok értelmében a tanárok fizetésének emelésére juttatták. Miután 1865-ben az alumneum akkori ephorusa Fűrész Ferencz tanár több oldalról hangoztatott óhajtás és felszólítás folytán a szegényebb sorsú tanuló ifjúság érdekében javaslatba hozta, hogy az alumneumban az addig szokásos ebéden kivül meghatározandó legjutányosabb pótfizetés mellett egyszersmind vacsora is adassék: a lycealis közgyűlés ezen ügyet czélszerűségénél fogva felkarolván és melegen pártolván egy általa kiküldött bizottság véleményezése alapján végre azt határozta, hogy az aluneum, mely ugyanis a legszegényebb tanulók élelmezésére szolgál és melynek fentartására külön kegyes alapítványok valamint az évenkint begyüjttetni szokott könyöradományok vannak szentelve, még jövőre is ugyanoly minő­ségben maradjon meg, mint azelőtt; ettől elkülönítve pedig egy önállóan kezelt más tápintézet „c o n v i c t u s* neve alatt alapittassék meg, melyben a jobbmóduaknak ebéd és vacsora nyujtassék a lehető legjutányosabb befizetési dij mellett. Ilyen convictus az 1866/7-iki tanévben lépett életbe, mely az alumneumtól elkülönített helyiségben és külön ephorus gondnok­sága alatt kezeltetik. Ennek berendezésére pedig a helybeli ev. egyház lelkes tagjai bútor- és konyhaszereket, termesztményeket és pénzösszegeket nagylelkűen adományoztak. Maga pedig az egy­házközség ezen czélra egy külön éttermet és egyébb helyiségeket engedett át tulajdon iskolai épületében. Azóta ezen kétféle táp­intézet az illető ephorusok ügybuzgósága s lelkiismeretes kezelése alatt egymás mellett állván fel és egymást mintegy kiegészítvén nagy látogatottságnak örvend és a tanuló ifjúság, valamint ezek szülőinek igényeit teljesen kielégíti. Az alunmeumi és convictusi gazdasszonyok, valamint a pedellus iránt 1873-ban a lycealis közgyűlés által oly intézkedés tétetett, mely szerint azok alkalmazása, vagy elmozdítása az illető ephorus tanárok szabad akaratától tétetett függővé; 1874-ben pedig határoz- tatott, hogy úgy az alumneum, mint a convictus mindennemű szükségletei, — a nagyobb lycealis pénztár igénybe vétele nélkül — ezen két intézet megfelelő saját pénzalapjából fedezendők. 1878-ban az alumeum akkori ephorusa Palcsó István tanár a közgyűlés elébe terjesztett emlékiratban felcmlitvén azt, hogy az alumneumi jótéteményeseket évenkint ajánlani szokott liptó- és árvamegyei pártfogó urak közül némelyeknek ebbeli jogigényei iránt kétség forog fenn, váljon általuk, vagy elődeik által oly pénzalapitvány Alumneum és convictus. A convictus életbelépte­tése 18F>6| 7-ben. Mind a két tápintézetre vonatkozó intéz­kedések. Az alum­neumi jóté- teményesek ajánlását illető jog­igények sza­bályozása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom