Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1890

sajnos és indokolatlan kísérletet látván az ág. hitv evang. egyház ünnepélyes békekötések és különösen az 1791: 26-ik törvényczikk biztosította jogi állásának, autonom hatáskörének és az államhoz való viszonyának megváltoztatására: — a főfelügyeleti jog ezen czélozott módosítása ellen tiltakoztak és egyházunk autonom jogai­hoz való ragaszkodásukat azon kívánat mellett fejezték ki, hogy az országgyűlésen az 1848: 20-ik törvényczikkben kimondott teljes jogegyenlőség és viszonosság valósítása sürgettessék.*) Azon nagyobbodott külömbség pedig, mely az 1879-ik évben a minisztérium által létesített gymnasiumi tanterv következtében az állami és autonom hitfelekézeti gymnasiumok közt beállott és a tanulóknak a kélféle intézetből való kölcsönös átlépésüknél tudo­mányos kiképeztetésük folytonosságát felette nehezité, mindinkább érezhetőbbé vált és egyházunkban mindinkább érlelte azon elhatá­rozást, hogy gymnasiumaink az államiakkal lehetőleg összeegyez­tessenek és egyazon színvonalra emeltessenek fel. — Mindenek előtt pedig szükségesnek tartatott, az állami és acsai tantervnek összehasonlitását és összeegyeztetését kieszközölni. Ezen czélból az 1881-ik évi egyetemes egyházi gyűlés (jegyzők 15. p. sz.) felkéré egyetemes felügyelő urat, hogy a nevezett czélra a kívánt tanári értekezletet a jövő húsvéti szünidő folyamában egybehivni szíves­kedjék. Ezen értekezlet közbejött akadályok miatt a kitűzött időben nem tartathatván meg és báró Radvánszky Antal egyetemes felügyelő­nek nem sokára azután bekövetkezett sajnos kimúlta folytán el- lialasztatván, végre az 1883-ik évi október havában tartott egyetemes egyházgyűlés határozata értelmében báró Prónay Dezső egyetemi felügyelő elnöklete alatt tartatott meg. A késmárki lyceum tanári testületé az azon értekezlet tanács­kozási tárgyául kitűzött miniszteri és acsai tanterv közt létesítendő megegyeztetésére nézve egy 1882. évi julius 15-én kelt emlék­iratban**) következő értelemben fejezte ki véleményét: — Ugyanis összehasonlítván mind a két tantervet mind a tantárgyak mértékére, mind ezek csoportosítására, illetőleg osztályonkinti beosztására, mind azok tanításában követendő módszerre nézve azt találta, hogy mind e három tekintetben oly nagy és lényeges külömbség van a minisz­teri és az acsai tanterv közt, hogy az utóbbit egészen más alapra helyeztetése nélkül lehetetlen amazzal egyöntetűvé tenni. Ezen *) V. ö. A tiszai ev. egyházkerület 1879. augusztus 6. és 7-én Eperjesen tartott közgyűlésének jegyzőkönyvében a X. pontot; — valamint az ugyanezen évi szeptember 11.—13-án Budapesten tartott egyetemes egyházi gyűlés jegyző­könyvének XI. pontját. **) L. Elenchus archivi lyeealis B. fase. IV. 51. A miniszteri és acsai tan- terv nieg- egyeztetóse 1883. A késmárki lyceum arra vonatkozó véleménye 1882.

Next

/
Oldalképek
Tartalom