Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1889
29 kormány a prot. egyház autonómiáját kétségbe vonni nem szándékozik. Hy körülmények közt a pártfogóság nem halaszthatá továbbra az intézetnek előleges szervezését foganatba venni, mert „pericuhim erat in mora“, uj válságos ponthoz érkezett a mi háromszázados iskolánk, hol „lenni és nem lenni“ közt lebegett a kérdés. De épen akkor, midőn a pártfogóság intézetünk újjászervezésére a szükségesnek látszó előkészületeket meglenni már is készségét ianusitá, legfájdalmasabban érintetett a m. kormány egy 1851. november 5-én kelt leirata állal, mely szerint Hunfalvy János politikai nézetei miatt hivatalától felfüggesztetett, és intézetünk ezen kitűnő tanárától megfosztatott. Ezen rendelet visszavételére tett lépései siker nélkül maradtak; mégis azon reményben, hogy az jövőben lehetővé fog letetni, akkor még nem tette le egészen a tanárságot, de lemondott a tanári fizetéséről mindaddig, mig újra tanítási engedélyt nyerend. Ideiglenes búcsút vevén a tanodától szive mélyéből óbajtá, hogy az mind jobban felvirágozzék s a tudomány. és miveltség terjesztője, valamint a prot. egyház és a magyar nemzetiség erős oszlopa maradjon mindörökké! Helyének ideiglenes pótlására két helyettes tanár váHunfalvy János tanári hivatalától felfügg esz- tetett 1851. lasztatott. Az 1852-ik évi január 7-én Spóner Tivadar lyceumi felügyelő*) elnöklete alatt tartott szervezési gyűlés elvileg kimondd, hogy a késmárki kerületi lyceumot a miniszteri tervezet szerint teljes, azaz nyolcz osztályú főgymnasiummá még az iskolai év folytában ala- kitandja át, a mennyiben ez hatás körét túl nem haladja és lényeges változtatások nélkül történhetik. A tannyelv azontúl is német és magyar marad; az igazgató három évre fog választatni, de csak azon jogokkal, melyekkel eddig a főtanoda rectora birt. Ezen ideiglenes rendszabályokat azonban azonnal az egyházkerületi határozatokhoz alkalmazandja, mihelyt ezek a m. kormány jóváhagyását megnyerem! ik. Mindenek előtt pedig szükségesnek találtatott az intézet pénzállományát megvizsgálni és ennek biztosításáról gondoskodni. Ezen vizsgálatból kiderült, hogy a tanárok fizetésére szánt nagyobb pénzalap, mely 1849-ben a Kossuth-féle bankjegyek megsemmisítése által megcsökkent, korántsem vala A főjcyin- nasiúm szervezésére tett előloges intézkedések Az intézet pénzállománya 18f»l. *) Minthogy Cornidesz István, volt helybeli lycaumi felügyelő, 1851-ben cs. k. kormánybiztosnak lett kinevezve és ezen minőségben a fentebbi gyűlésen is jelen volt, — helyébe Spóner Tivadar választatott meg lyc. holyb. vezérfel ügyelőnek.