Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1888
mátió ősi székhelyén, itt a haza véghatárán, hol „felhőbe hanyatlik“ a Kárpát bércze, itt akartad Te dicsőült, ezen ősi intézetet valóban fejedelmi bőkezűséggel oly állapotba helyezni, hogy a törvény biztosította autonómia védszárnyai alatti, anyagi gondoktól menten, a tudomány és haladás fokozott igényeinek megfelelőleg szellemi felvirágzása biztosítva legyen. Lebegjen dicső szellemed ezen intézet vezetői és munkásai felett! Még mielőtt az emlék fog emelkedni sírod felett, hová a késő unokák fognak zarándokolni és áldani dicső nevedet, — már örök emléket — aere perennius — emeltél Te magadnak intézetünk Pantheonában. Valóban elmondhatjuk rólad a sz. Írás szavaival, „ama nemes harczot megharczoltad, futásodat elvégezted, hitedet megtartottad. Végezetre eltétetett neked az igazság koronája“. „Jam tua, Maecenas, molliter ossa cubent!“ Votishj Károly. II. Jóny Tivadar emlékére! Borítsa bármily zord felhő napunkat, Azért az mégis fényes nap marad, Mely hőt, fényt, áldást áraszt, éltet ébreszt, Hová csak egy-egy fénysugára hat. Intézetünknek fényes napja vagy Te! Bár a sötét sir hantja rég takar. Szép példa, eszme vagy s maradsz örökké, Mig lesz hazánkban protestáns s magyar. Nyomorban éltünk! Ősi iskolánknak Hajója immár viz alá merült . . . Veszélyben voltunk! Ajtónk majd bezárták, S kulcsunk is immár más kézbe került. Tekinténk földre, tekinténk az égre, Sehonnan sem jött a segély, vigasz; És a midőn már-már kétségbe estünk, Jött a segély; Te voltál, Jóny! az! Kezünkben tartjuk most a kormány rúdját; Jött — tél után —- a várva-várt tavasz. Nyomor, veszély és félelem eloszlott; A nemes Jóny nagy munkája az.
