Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1883
6 mókát, kért, könyörgött, esedezett és nem nyugodott mint addig, míg ismét fel nem tárultak tantermeink ajtai, míg vissza nem adatott a lyceumnak a nyilvánossági jog, míg ismét ide nem özönlött édes hazánk minden vidékéről a tudományszomjas tanuló ifjúság. Miután a magas közoktatásügyi ministeriuin intézetünknek a nyilvánossági jogot csak azon feltétel alatt adta meg, hogy az eddig alkalmazásban volt hat tanerő négy tanerővel szapo- rittassék, akkor ismét ő volt az, ki az arra megkivántató költségek fedezésére új anyagi forrásokat tudott nyitni. — Ismerte a lyceumi pártfogóság hazafias érzelmét, ismerte protestáns egyházunk és tanügyünk iránti lelkesedését, ismerte áldozat- készséget, s azért esedező szavát ő hozzá intézte, és nem is csalódott reményében, szava nem volt elhangzó szózat a pusztában, hanem megtermé gyümölcsét annál is inkább, minthogy az anyagi áldozathozók sorában ő volt az első, ki nagylelkűségének fényes bizonyítékát adá s példájával másokat utánzásra fiirt» Bátran nevezhetjük tehát őt a lyceum második alapitójának. Negyven évi fáradalmas de áldásos tanári működése után az 1869—70-ik tanév végén a közvizsgák alkalmával váratla- núl és a pártfogóság és tiszttársai legnagyobb sajnálatára tanári állomásáról önként köszönt le, hogy élete alkonyát nyugalomban tölthesse és fáradalmait megérdemelt babérjain pihenhesse ki. A lyceumi pártfogósági közgyűlés azonban annyi érdemét nem hagyhatta kitüntetés és jutalom nélkül és őt elébb a lyceum másod-felügyelőjeűl, később néhai Tekintetes Schwarz Károly úr kimúlása után tanintézetünk clsé felügyelőjéül választotta meg. Valamint egy anya, a ki hőn szeretett gyermekét a legnagyobb odaadással és gonddal ápolta és felnevelte, attól még felserdűlt korában sem vonja el szeretetét, hanem boldogító önérzettől dobogó kebellel és örömtől sugárzó szemekkel büszkén tekint gyermekére, örvend boldogságán és részt vesz annak örömében, fájdalmában : úgy néhai Tekintetes Stenczel Hugó úr is mint lyceumi felügyelő lelkének egész kévével felkarolta a lyceum szellemi és anyagi ügyeit. Daczára annak, hogy az évek súlya nyomasztólag nehezedett vállaira, hogy nyugalomra és pihenésre volt szüksége: a legnagyobb érdeklődéssel vett részt a vizsgákon, éber figyelemmel kisérte a tanulók készültségét és a tanárok működését, maga tett kérdéséket, maga szemelte ki a régi classicusokban
