Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1882
Ha bánatos szívvel haláláldozatot nem hozasz E hamvaknak, melyeket e kőből készült hamvveder magába zár, E hamvaknak, melyek életük boldog folyását a sors kedvezésének tulaj donitottták és nem csalódtak soha míg a sors engem is LÁNYI J. MÁRTONT, Ki becsületre nézve tisztább fényben álltam, Mind a holdnak fénysugárai, Pirosra festé vérem árjával, Ki előbb megkötözve börtönbe vettettem, Majd bibor színnel elárasztva Parancsszavára e sírba szálltam le, Én, ki a forgandó szerencsébe mindenkorron bíztam. Ám legyen! Egy halandó sem kerülheti el a sorsát. És a halál előttünk titkos alakjában gyakran Váratlanúl döbbenti meg azokat is, Kik mindig résen voltak és az állam hajójának Szakavatott kormányosait is a hajótörés őrvényébe dönti. Ez őrvénybe ón magam is elmerültem s végem lett. De nem, sőt ellenkezőleg Pallos által leteritve győztem ellenim bősz haragja felett, És még a vesztőhely vérpadján is az enyém lett a győzelem, Minthogy a pallos által mulékony életet veszítve, Halhatlan életre találtam, hirdetvén az egyeseknek, Hogy nem gyalázatosán múlnak ki azok, Kik, bár a halál undok neme által elsodorva, Szeplőtlenűl és becsületben éltek. Ezt jól tudva egyetlen gyermeke, Könyhulattás és jajszavak között, Atyjának, ki az égben már örvend E márvány-emlókszobrot emelé, Óhajtva, hogy hőn szeretett nemzője, Ki keserves halálnak lett az áldozata, E megtisztelő győzelmi jel által dicsőittessék, A vándoroknak intő példát hagyván, Hogy a ki bölcs, az nagyon jól is tudja, Hogy mások érdekből vesztére törnek, Hisz’ tanú arra a tapasztalás.
