Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1878

4

Czélomhoz képest azonban csak annyit említek még, hogy Tökély Imre, ki a nemzet rokonszenvét nagy mértékben bírta, különösen szülővárosának Késmárknak lett kedves embere.

Genersicliből tudjuk, hogy midőn 1683-ban fényes udvarával, szép feleségével, Zrínyi Ilonával, a fiatal Rákóczy fejedelemmel és ennek nővérével Késmárkra érkezett, zajos örömmel üdvözölte- tett a polgárok által.

A közörömben minden feledve lett, mi által eldődei a késmárkiak ellenszenvét felköltötték. A vendégség egy hétnél tovább tartott, a város fényes ünnepekkel gyönyörködtette a fejedelmi vendégeket, egyszersmind fényes ajándékokkal tüntetvén ki őket.

Rákóczy Ferencz aranyozott díszes kardot, a fejedelemasszony a többi közt 50 aranyat, leánya gyöngykoszorut és egyéb ékszert kapott ajándékul.

Szülővárosát ezután nem látta többé. Tragikai vége befejezi a család történetét. Egy nemzet siratta a számkivetésben (1705) meghalt hőst.

Nem egy Tököly van tehát Késmárk története évlapjain feljegyezve.

A mondák össze-vissza zavartak időt és embereket.

Azon kérdésre tehát, kit tart a hagyomány „öreg Tökölynek“ ki volt „az ő fia“ ? a történettel azt felelhetnék, hogy a korra nézve Sebestyén az, meg első István is, a ki úgy is „öregebbik“ név alatt fordul elő, bár atyjához, Sebestényhez való viszonyánál fogva ő rája is illenék a monda azon praedicatuma : „az ő fia“, valamint akár Imrére is ; holott II-dik Istvánt is vehetnék a mondában szereplő „öreg Tökélynek“, ha Imre fiához való viszonyából indulunk ki. Imrének a fia nem jöhet tekintetbe, nem szerepelt, csak néhány napos volt, mikor meghalt.

Könnyebb tájékozás kedvéért úgy hiszem, jobb lesz, ha a Tököly család férfi tagjaira vonatkozó mondákat két szempont alá lógva, a mondától eltérőleg t. i. „öreg Tököly“ meg „az ő fia“ helyett igy irom a czimet : „Az első Tökélyek“ és „Az utolsó Tökölyek“.

Az első Tökölyek.

Fentebb azt láttuk, hogy a Tökölyek története Sebestyénnel kezdődik, a ki vétel utján szerezte azon terjedelmes uradalmakat, melyek Késmárk várához tartoztak. Tehát nem királyi adománynak, sem fegyverének, sem a király iránt más utón kimutatott állhatatos hűségének, hanem egyedül pénzének köszönhette, hogy kiterjedt jószágnak jutott birtokába, mely nélkül sem tekintélyre, sem befolyásra szert nem tehetett volna.