Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1876
17 hogy a neki kedves leibiczi fürdőbe mehetett. De őszszel a fürdőből visszatérve, a rideg novemberi napok beálltával erős köhögés fogta el és ő napról-napra gyöngébb lett és mindjobban szorult ápolója, egy derék leibiczi nőrokona gondos kezére, ki különben is az ő gondját híven viselte mindenben. A nemes férfiú meghalt 1877. február 20. Íme! ezen vonások alkotják Mayer J. György jellemét. Valóban a dicsőültben nem egyedül a jó rokont, hazája és szülőföldje hű fiát, a becsületes, miveit polgárt tiszteljük, hanem kiváltképen a ritka jó, vallásos és nemeskedélyű embert. Mily vonzó kép ! A kik őt közelebbről ismerték, mondhatják, hogy ez hű életképe, és legfeljebb azt róvhatnák meg, hogy elhallgattam a boldogúltnak azon gyöngéjét, miszerint szívjóságát olyanokra is terjeszté ki, kik azzal visszaélve, az ő kárát okozták. Beismerem hibámat: de megvallom egyszersmind, hogy ezen gyöngeségét, szemben a mai materiális felfogással, bár óvakodtam az eszményítéstől, erénynek számítottam he. Még egy megjegyzésein van. En a boldogúltat csak 1863-ban láthattam először, akkor, midőn, mint fenntebb emlitém, Tátrafüredről Késmárkra jött. Mi tanárok akkor neki, mint intézetünk jótévőjének Stenczel Hugó akkori igazgató vezetése alatt, tisztelegtünk. Meg voltam lepetve azon nemes egyszerűségétől és egyszersmind felléptének biztonságától, a mi tulajdona szokott lenni a nagy uraknak, vagy kedvező viszonyok között nevekedett nagyvárosi polgároknak. Es későbben többször tapasztalhattam, hogy, ha bizalmas, meghitt emberek körében közlékenyebb lett, oly vonzólag beszélt és oly közvetlen, természetes üdeséggel adott elő hosszú életének és bő tapasztalatainak kincstárából vett egyes tárgyakat, hogy mindent tisztán láthattunk szemeink elölt. De nemcsak élőszóval, hanem írásban is. mint egyik hozzám intézett londoni leveléből meggyőződhettem, oly kedvesen, oly élénken és tárgylagosan tudott egyetmást ecsetelni, mintha még nem nyomta volna hátát az életkornak annyi keresztje. Még az utóbbi években is bírt annyi fogékonysággal, hogy a népek, az emberiség küzdelmei, a. míveltség, a humanitás vívmányai iránt élénken érdeklődött. Még a múlt nyáron is, és ez volt az utolsó, melyet a leibiczi gyógyfürdőben töltött, szeretett ismerőseivel, mindég szívesen látott vendégeivel, az üde légben, az illatos hársfák alatt mulatni; fűszerezve érzelmes, szellemes szavakkal, hol komoly, hol tréfás beszéddel a társalgást, lekötve nő- és férfi vendégeinek figyelmét egyaránt.
