Evangélikus kerületi lyceum, Késmárk, 1875
7 Genersich: „Bei den Eiden“ az égerfák mellett, szóban keresi e város nevének eredetét. No de égerfák Szepesség akármely patakja mellett nagy mennyiségben találtatnak. Mind a mellett helyén volna ezen magyarázat, hogy ha léteznék p. o. Bei den Eichen nevű helység is. Uj-Béla nem jöhet itt tekintetbe. Érdekesebb erre nézve az ős régiséget igénylő szláv „Biala“ és a hazafiságból eredő magyar „Béla“ egymással való versenyzése. De a hagyományok valószínűvé, sőt hihetővé teszik, hogy itt régibb népek tanyáin, táborhelyein kivid nyílt helységek, városok és erősített őrhelyek is léteztek. A nép vándorlással megindult romboló áradat elől visszavonulva, sok néptörzs talált itt, a rejtett völgyekben, az erdős magaslatokon, a folyóvizektől körülvett térségeken menedéket és védelemre biztosabb tanyát. Az ezen helyeken keletkezett fészkek a későbbi helységek és erősített őrhelyek bölcsői lettek, melyek a magyar fejedelmek és különösen a királyi herczegek fenhatósága allatt tekintélyesebb állásra vergődtek. Ily erősített hely volt a Poprád mellett fekvő Eőr (mostNőre = Strázska). Az ilyen helyeken, vagy azok közelében állapodtak meg azután a szász jövevények, kik azokra támaszkodva, az elnéptelenedett vidéket betelepítették és „uj falvak és városoknak lettek alapitói és a föld-, bánya-, kertművelésnek, iparnak és kereskedésnek gyarapítói.“ A mit azonban e szorgalmas kitartó nép egy század alatt létesített, azt a tatárjárás (1241) nagyobbára megsemisitette. De valamint az elpusztult ország egyéb részei, úgy a Szepesség is újra felépült, virágzóbb lett mint az előtt: helységei, városai szaporodtak és mint a védelemre alkalmatosabbak megerősittettek. Lőcse 1245-ben vette eredetét, miután a lakosság egy része a XXIV. város grófja, Jordán alatt, — a Görgey család törzsatyja, — a megerősített Schaubergen „lapis rehigii“ (1241—1245) keservesen átélve a mongolok pusztításait, azon a helyen állapodott meg, hol jelenleg Lőcse áll. E helyet megor ősi tették és rajta félelem és aggódás között egy várost építettek, melyet Leutschaunak neveztek.“ A tatárok 1257- és 1284-ben történt újabb beütésekor Szepesség is újjá volt teremtve és lakosai IV. Bélának és IV. Lászlónak is „tetemes segélyt nyújtva,“ a tatár csordák visszaveretésére hathatósan működtek közre. Messze vezetne IV. Béla mindazon intézkedéseiről beszélni, melyek nyomán az ország halottaiból feltámadott. Csak azt jegyzem meg, hogy azon időponthoz jutottunk, melyen túl a szepesi szászok nem mint behívott „idegenek“ mint „vendégek,“ hanem mint politikai önállóságra magokat érdemessé tett polgárok szerepelnek, és hogy IV. Béla uj német jövevényeket telepitett meg a Szepességen.
