Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-02-18 / 6. szám

SPORT Páni: „Az olimpiai döntőben bármi megtörténhet” • ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW.UJPEST.HLI | TOVÁBBI FOTÓK: FACEB OO K .H U/U J PEST . KAPÖSZT ASM EG YER | 13 geskedni. A legdühítőbb talán pont a tavalyi első verseny, a csangvoni világkupa volt, amely egészen az utolsó lövésekig nagyszerűen ment. Sajnos az 58. és 59. lövés gyengébb lett, így csak kilencedik helyen végeztem - mondta a ta­valyi kvalifikációs sorozat viszontagságairól Péni. - Mindezek ellenére vé­gig bíztam magamban, s az utolsó, augusztusi versenyen sikerült vég­re kvótát szereznem. El­mondhatatlanul boldog vol­tam, mert beteljesült, amiről álmodtam. A kvótát légpuskával szerez­te meg, s végig ebben a szám­ban volt közel hozzá, ugyanakkor tavaly ugrásszerűen fejlődött az 50 méteres összetett eredménye is, így Rióra erre a számra is ké­szül. Péni olimpiai felkészülése hamaro­san kezdetét veszi, ám előbb még a PÉNI ISTVÁN A 2014. évi nyári ifjúsá­gi olimpiai játékokon a légpuska egyéni verse­nyében harmadik, ve­gyes csapatversenyé­ben aranyérmes volt, Világkupa-győztes újpesti vívók győri 10 méteres Európa-bajnokságon kell lő­nie, méghozzá nem kis nyomás alatt, hiszen a junioroknál mindenképpen dobogós eredményt vár tőle a szövetség.- Nem fogok minden világkupára elutazni, egyelőre csak Bangkok és Rio a biztos. Május­ban és júniusban az iskolára is kell időt szakíta­nom. Ebben az évben újra a 11. osztályt járom, mert rengeteget hiányoztam tavaly. Már egy éve is jó eredménnyel zárhattam volna, de az én célom a tanulásban is a kiváló eredmény elérése, s úgy gondolom, hogy a két csonka évben el tudom sajátítani azt a tudást, ami eh­hez kell. István természetesen egyre többet gon­dol az olimpiára. | - Ha már ott leszek, mindenképpen I szeretnék döntőbe jutni - jelentette ki. ’ - Erre a legnagyobb esélyem légpus­kában van, ugyanakkor, ha így fejlődöm tovább, 50 méteren is lesz esélyem rá. A fináléban aztán már bármi megtör- ¥ ténhet. (gergely) Aranyéremmel zárt a női kerekes székes vívó válogatott az egri világkupán. A verhetetlennek mondott kínai tőrcsapatot a fináléban bravúros vívással győzte le az újpesti versenyzőket is felvonulta­tó magyar csapat. Dani Gyöngyi, Jurák Andrea, Krajnyák Zsuzsa (mind LITE) és Hajmási Éva, az izgalmas és nagyon szórós döntő­ben végül 45-42-re győzött, és szerezte meg az aranyérmet. Krajnyák, az LITE olimpikonja tőrben, az egyéni versenyek so­rán, bronzérmével tovább gazdagította a világkupákon megszerzett medáljai számát. (g) n« Tótka Sándor (LITE) kettős például Dél-Afri- kába utazik.- Csak mi leszünk ott, senki sem zavarja majd a felkészülésünket - mondta az újpesti világbajnok, Tótka Sándor. - A népszerű eu­rópai helyeken, például Sevillában rengeteg ember kajakozik, így ott nem lehet normális edzésmunkát végezni. A melegövi edzőtábor pedig akkor ér valamit, ha tényleg melegben tudunk készülni, Afrikában pedig nem lesz 30 fok alatt a hőmérséklet. Storcz Botond szövetségi kapitány szerint nagyon izgalmas év következik.- Nem feltétlenül csak az olimpiára gon­dolok, hanem az olimpia előtti felkészülésre, a hazai válogatóversenyekre és a duisburgi világkupára, amely előtt pótkvalifikációs ver­senyt is rendeznek majd. (GG) Tótka Dél- Afrikában száll vízre A magyar kajak-kenu válogatott befejezte a téli alapozást. Meg­kezdődik a vízre szállás, a több­ség melegövi edzőtáborokkal és versenyekkel folytatja a felkészü­lést a_riói olimpiára. A magyar versenyzők többek között Flo­ridába, Sevillába, Abu-Dzabiba és Horvátor-. szágba teszik át székhelyüket, de a tavaly K2 200 méteren világbajnok Molnár Péter, ■"•aa. »-MNá Az olimpiai kvótaszerzés­sel már teljesítette, sőt túl is szárnyalta az elváráso­kat, ám Rióba sem csak tu­ristának készül Péni István, az UTE sportlövője. 19'éves puskás hosszú évek óta a sportág legnagyobb magyar tehet­ségének számít, már 14 évesen is komoly eredményekre volt képes, 2014-ben pedig egy-egy arany- és bronzéremmel tért haza az ifjúsági olimpiáról. Az UTE versenyzője korosztályos sikerei (junior Eb ezüst- és bronzérem) mellett egyre többször ért el a felnőttek között is kiemelke­dő eredményeket, a riói olimpiai kvalifikációs sorozat végéig pedig szinte minden versenyen csak egy hajszál választotta el a kvótától.- Kicsit dühítő volt, hogy folyton csak egy pici hiányzott, de végig azt mondogattam ma­gamnak, hogy meglesz a kvóta, nem kell ide­

Next

/
Oldalképek
Tartalom