Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-02-11 / 5. szám
SPORT Paralimpikon a Gyurta-csapatban Mint arról korábban beszámoltunk, Gyúrta Dani a MÚSZ-tól kapott támogatás egy részét az UTE utánpótlás-nevelésére fordította, hogy a jövő bajnokait is kinevelhesse a nagy múltú egyesület. Az UTE és a „Gyúrta Team” együttműködésének újabb állomása, hogy a paraúszó, Adámi Zsanett ezután már egy csapatban készül neves bajnokainkkal a riói olimpiára. Zsanet számára a befogadás és elfogadás nagyon fontos szempontok. A kreativitás számára mindennapos dolog, hiszen számtalan olyan hétköznapi problémát kell megoldania egyedül, vagy családja, illetve barátai, gyógytornásza segítségével, ami másnak fel sem tűnik.- Már több mint 10 éve úszom versenyszerűen - nyilatkozta korábban. - Sokszoros magyar és nemzetközi bajnok vagyok, világbajnokságon és Európa-bajnokságon is értem már el szép sikereket. Életemben nagyon fontos szerepet játszik a sport, de persze, nem csak.a medencében szeretnék nagyot alkotni. A sport mellett komoly tervei vannak a jövőt illetően. Például előadásokat tart azoknak, akik kíváncsiak arra, hogy a kreativitás mennyire fontos a mozgásukban korlátozottak életében. És azoknak is, akiket érdekel, hogy az élettől új esélyt kapva, miként fordult vele a világ, hogyan lett belőle élsportoló,- Most újabb kihívás előtt állok - mondta Zsanett. - Azzal, hogy a Gyúrta Team-hez kerülhettem, nőttek az esélyeim a jobb eredmények eléréséhez. Tudom, ehhez sokat kell dolgoznom, de Dani és a többiek edzéseit irányító edzőktől biztosan sok segítséget kapok a jövőben. GERGELY GÁBOR Gyúrta Dániel úgy fogalmazott, számára is példaértékű az az akaraterő és kitartás, amellyel a paralimpikonok rendelkeznek. Őze Jstván klubigazgató emlékeztetett arra, hogy az újpesti önkormányzattal 2010-ben kötött rendkívül haladó szellemű megállapodás eredményeként az LITE más szakosztályaiban is foglalkoznak parasportolókkal. Érmekben gazdag hétvége Szombathelyen léptek szőnyegre az UTE birkózói az idei Magyar Nagydíjön, ami egyben a Pólyák Imre Emlékverseny is. A nívós nemzetközi viadalra 25 ország 155 versenyzője nevezett. Örömteli hír, hogy az újpesti színekben versenyző, 98 kilós Varga Ádámnak a rendkívül erős, 20 fős mezőnyben sikerült az előkelő harmadik helyen végeznie. Az UTE női csapata is megmérettette magát az ausztriai Wolfurtban egy nemzetközi versenyen. Szokás szerint ezúttal sem tértek haza érmek nélkül. Eredmények: Kadét korosztály: 56 kg - Dollák Tamara 1. hely, 70 kg - . . Nagy Bernadett 3. hely Felnőtt korosztály: 58 kg - Vilhelm Viktória 2. hely, 69 kg Aszódi Rita 3. hely Magaslaton készülnek Rióra Az UTE válogatott gyaloglói, Madarász Viki és Rácz Sándor Mexikóban készül a riói olimpiára. A két atléta nyugodtan edz- het, hiszen már hónapokkal ezelőtt megszerezte az ötkarikás játékokra a kvótát. Ugyan itthon, Magyarországon sem lehet panasz az időjárásra, de a magaslati edzőtáborozás nálunk például megoldhatatlan.- Nem villámlátogatásra jöttünk Mexikóba, hiszen már karácsony óta itt vagyunk, és ha semmi sem jön közbe, egészen március közepéig maradunk - mondta Rácz Sándor. - Mexikói gyalogló barátaink nagyszerű házigazdák, mindenben segítenek. Már eltöl- töttünk három hetet 2200 méteren, most már lassan egy hónapja 3000 méteren - ebből egy hét van még’hátra - dolgozunk. A fennmaradó időben a tengerszinten folytatjuk az edzéseket. Viki elmondta, hogy házat béreltek Mexikóban, de a kiadások lefaragása érdekében maguk főznek.- Barátainkat természetesen megpróbáljuk bevezetni a magyar konyha rejtelmeibe is. Eddig sikerült lenyűgöznünk őket. A húsos palacsintát, a lecsót és a „hamis” túrógombócot nagyon imádták, ezt búzadara hiányában zabbal készítettük nekik. Cserébe ők is próbálnak minket ilyen-olyan csípős étellel meglepni. Hihetetlen módon még a gyümölcsről sem hiányozhat a chiliszósz. A chilivel jól állunk, de hamar be kellett látnunk, hogy erős edzéssel veszélyes kombináció. Vikiék az edzőtáborozás felénél járnak.- Eddig minden biztatóan halad - üzenik haza - Biztosak vagyunk benne, hogy egy ilyen hosszú melegövi és magaslati tábor óriásit dob mindkettőnk riói szereplésén. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW.UJPEST.HU | TO VÁB BI FOTÓ K: F AC EB 0 O K. H U/U J PE S T . KA P OSZT AS M E G YER 13 FOTÓ: M.O:A.