Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-01-28 / 3. szám
KÖZTÉR Online kávé a „Polgival” írta: Dómján Vivien ' „A járdafelújítás szakaszosan zajlik, egész Újpesten. Így haladunk a többi közterület megújításával is. Most éppen az Ugró Gyula parkot adjuk át hamarosan.” Közlekedés, uszoda, piac, minden, ami Újpest. Wintermantel Zsolt Újpest polgármestere rendszeresen tart Facebook-oldalán „online fogadóórát”. Egy órán keresztül lehet kérdezni, kulturált keretek között kritizálni és javaslatokat tenni. Az alábbi képek mellett a polgár- mester gondolataiból idézünk. mrmm z, évkezdés sem lett volna kerek ¥ egy tartalmas beszélgetéa nélkül. —Alig lehetett nyomon követni, úgy záporoztak a kérdések, a „Polgi” pedig állta a sarat. Minden alkalommal visszatérő kérdés a központi térségben való parkolás, a szirénapróba és a régi uszodaépület, valamint a „Tungi” sorsa is. A kevésbé vidám, megosztó „13.00 van. Szeretettel köszöntök mindenkit. A mai virtuális kávézáshoz ki is öltöztem.:-) Ezt a pólót (mármint a képet) ma kaptam. Köszönöm. Most pedig jöjjenek a kérdések!” - így indította a beszélgetést Wintermantel Zsolt témák mellett egyvalamiben mindenki egyet értett: itt a legjobb élni. Az elmúlt években any- nyi minden történt, annyi terv és ötlet valósult meg, hogy az ilyen beszélgetésekben felmerülő javaslatok, kérések apró korrigációknak tűnnek. Semsey, Görgey, Ugró. Néhány név, amelyekről az újpestieknek már nem a személyek, hanem a róluk elnevezett, teljesen megújult közterek jutnak eszükbe. ■>OI (.| \ % K ^HÍVNAK— „Az elszórt, sok pici és nem túl jó játszótér helyett az intenzívebb, nagyobb, kellemesebb, több szolgáltatást nyújtó parkok felé tendálunk mi is, ahogyan a világ is.” „A Piac és Vásárcsarnok építése jelenleg már zajlik. Tervezzük a Kunhalom utcai rendelő építését és egy fedett csarnok építését a Szilágyi utcai sportlétesítményben.” „Az egykori uszoda épülete nem a miénk. Számtalan cikk és anyag van az újpest, hu oldalon róla. Sajnos az állapota miatt, és azért, mert nincs vize, uszodaként már nem nyitható meg. Ezért építettünk egy modern, zöldenergiát hasznosító uszodát, ami csak a miénk!" „Tervben van a Semsey park további fejlesztése, de ütemezetten. Újpest más területein is szükségesek a fejlesztések. Most éppen az Ugró Gyula park első üteme készültei.” ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK WWW .ÚJPEST.. HU I TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK.HU/UJPEST. KÁPOSZTÁS MEGY ER | '3