Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-05-12 / 17. szám
KÖZTÉR Virágzó Újpest Újpest utcáit minden évben több száz gyönyörűen virágzó muskátli és árvácska díszíti. Ez idén sem lesz másképp, a Városgondnokság már megkezdte a virágok kihelyezését.- Folyamatosan helyezzük ki az oszlopokra a muskátlikat, május végén, június elején pedig az egynyári virágok is kikerülnek - mondja Fejér János, a Városgondnokság zöldterületi üzletágvezetője. - A virágok gondozása mellett most a legfontosabb feladat a levirágzott bokrok, fák visszavágása és rendbetétele. Városunkban sétálva számtalan kiskertet és szépen gondozott virágágyást láthatunk, amit az újpestiek önszorgalomból alakítottak ki és ápolnak lelkiismerettel. A polgármester hivatalos Facebook-oldalán már több, az újpestiek által küldött képet is közzétett a kiskertekről, amik azt bizonyítják, Újpest valóban virágzik. D.V. Az előző évekhez hasonlóan idén ismét három tő muskátlit ajándékoz az önkormányzat azoknak az újpestieknek, akik erkélyeiket, ablakaikat, kertjeiket díszítenék, így színesítve városunkat. Május 27-én két helyszínen, 9 órától a Semsey parkban, 15 órától pedig Káposztásmegyeren, a Bőröndös utcai református templomnál várják az újpestieket. Május 28-án pedig reggel 8 órától a Családi Nap helyszínén, az újpesti Víztoronynál vehető át a 3 tő muskátli. AJÁNDÉKSZELVÉNY Név: Cím: I -maííl: Adatkezelő: Újpesti Sajtó Kft., 1043 Budapest, Tavasz u. 4.; Elérhetőség: lröda@ujpestimi Adatkezelési Nyilvántartási Azonosító: 04096-00Ö! EGY FÓ KIZÁRÓLAG EGY CSOMAG (AZAZ HÁROM TÓ) MUSKÁTLI ÁTVÉTELÉRE JOGOS A muskátlit igénylők a mellékelt regisztrációs lapjuk és az újpesti lakcímkártyájuk vagy ÚjpestKártyájuk felmutatását követően kupont kapnak, amivel átvehetik a virágokat. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK WWW . UJ PEST . H U | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK . H U/UJ P EST . KÁPOSZTÁS MEG YER | 5 EGY KÉP, EGY MONDAT Hamarosan itt a Kihívás Napja, nem árt akkorra kondiban lenni, a Semsey park teljesen felújított sportpályája vár mindenkit egy kis edzésre. £