Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-04-14 / 13. szám
KULTÉRKÉP Hurok Rendezte és írta: Madarász 1st'. • Kép: Nagy András. • Szereplők: Száraz Dénes, Martinovics Dorina, Anger Zsolt, Hegedűs D. Géza. • 95 perc. • Bemutató: április 14. Nagyon sokáig úgy tűnt, a magyar filmiparban létezik egy íratlan szabály, amely szerint a művészmozik látogatóit kizárólag súlyos drámákkal, a többieket pedig csak blőd vígjátékokkal lehet megszólítani. Harmadik út nem létezett, az úgy nevezett „igényes közönségfilm” hívei partvonalra szorultak. Madarász Isti egyike azon keveseknek, aki szerint nem ördögtől való a hollywoodi minták követése. Elsősorban szórakoztatni szeretne, számára a közönség a legfontosabb, és első nagyjátékfilmjét is ebben a szellemben készítette el. A Hurok ennek ellenére mégsem lett hagyományos popcornmozi, Madarász szándékosan nem választott ki egyetlen műfajt, helyette misztikus sci-fiből, thriller- ből és romantikus drámából kevert ki egy különleges mixtúrát. A történetről jobb előzetesen minél kevesebbet tudni. A lényeg: főhősünk, Dénes úgy dönt, hátat fordít a gyógyszercsempészetnek és átveri megbízóját, de terve befuccsol, és ezért barátnője az életével fizet. A sorstól rejtélyes módon kap egy esélyt, hogy helyrehozza hibáját, aztán még egyet, és még egyet... A csavaros sztori dicsőségére válna egy veterán forgatókönyvírónak is - ha a fonalat el is veszítjük néha, azt itt az alapszituációból fakadó elkerülhetetlen mellékhatás. A ritmus hibátlan, a kényszerű kompromisszumok ellenére profi a képi világ is, egyedül a dialógusok döcögnek néha. A hollywoodi mezőnyből maximálisan korrekt kivitelezésével nem biztos, hogy kiemelkedne - Ott ez a minimum -, de nálunk, itt és most, igazi kuriózum a Hurok. BS Az ÚKTV Női szakasz című műsorának a közelmúltban vendége volt a Hurok főszerepét alakító Száraz Dénes, aki a filmről is mesélt. A beszélgetés megtekinthető a YouTube-on. (youtube.eom/c/uktv4) Nemzetközi roma nap 2016. április 8-án kulturális műsort szervezett a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a nemzetközi roma nap alkalmából, amelynek a Rácz Gyöngyi Közösségi Központ adott otthont. Csóka János Pál, az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese ünnepi beszédében elmondta, büszke az egyedülálló kulturális központra, a tanodára és a fejlesztésre, amivel országos mintát szeretnének teremteni. Megköszönte Újpest Önkormányzatának a ház létrejöttét és felújítását. Kiemelte dr. Molnár Szabolcs alpolgármester és az önkormányzat magas szintű támogatását mindahhoz, amit Molnár István Gábor álmodott meg és vitt végig, hogy az újpesti roma közösségnek a múlt és az örökségek bemutatása mellett sikeres jövője lehessen. 1971. április 8-án tartották a romák első világkongresszusát. Innentől fogva ezt a napot nevezzük nemzetközi roma napnak, ami kulturális szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír. Az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat saját központtal, tornateremmel, helytörténeti gyűjteménnyel és tanodával rendelkezik. így biztosítanak teret a hagyományok megőrzéséhez, a sporthoz, a fejlődéshez és a tanuláshoz. A továbbtanulás jelentőségét többször kiemelte Csóka János Pál, és megköszönte Balog Arankának, a tanoda vezetőjének az elkötelezett és magas színvonalú munkát az oktatásban. A rendezvényen fellépett az Újpest Cigányzenekar, az EtnoRom'Együttes, a Shukár Táncegyüttes. Közreműködött Rupa Ilona, László Mária, Dá- nyi Géza és Rigó György. Az érdeklődők a délután során megtekinthették a Liszt Ferenc és a cigányzene című kiállítást és Az újpesti cigányság története című állandó tárlatot rengeteg gyönyörű fotóval és az újpesti családok és mesterségek történeteit képekben. VG Suttogógömbök Károlyi Ildikónak Suttogógömb címmel nyílt kiállítása április 7-én, a Polgár Centrumban. A tárlatot Egyházy Gábor keramikus nyitotta meg, majd Károlyi Ildikó is mesélt a közönségnek munkáiról. A suttogógömbök egyfajta tárolók, amelyek az emberek kívánságait őrzik és közvetítik a megfelelő személynek. Rossz kívánságok átadására nem alkalmasak. A külsejüket érdemes jobban megnézni, mivel az apró részletekben rejlik egyediségük. Használatuk egyszerű, bele kell suttogni az üzenetet, majd a kiválasztott személynek átadni. A kiállításon minden alkotásnak megvolt a saját beszédes neve, mint például Feketénél Sötétebb, Újhold, Terminátor. Az alkotásokban megtalálható a négy őselem - víz, tűz, föld, levegő. A suttogógömbök kiváló ajándékok lehetnek, mert személyesek és letisztult formájuk miatt a mai modern stílusú lakásokban igazán megállják a helyüket. Az érdeklődők április 30-ig tekinthetik meg a kiállítást. PB. ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW. UJ PEST. H U | TOVÁBBI FOTÓK: FAC EBOO K. H U/UJ PEST. KÁPOSZTÁSAM EG YER | 11