Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-04-14 / 13. szám

KÖZTÉR ~ Zk Újpesti séta-staféta című rovatunkban „városnézős-városmutogatós’ játékra invitáljuk Önöket! Arra vállalkozunk, hogy hétköznapi sétáinkat különlegessé tesszük. A megszo­kott útvonalakról letérve, jobban megismerjük, és jobban bemutatjuk Újpestet az érdek­lődőknek. Erre a sétára invitáljuk Önöket is. Tartsanak velünk! Következő lapszámainkban Újpest Arcaival sétálunk és bemutatjuk, hogy ők hogyan látják városunkat. Mit mutatnának meg az Újpestre látogató turistáknak? E heti megszólalónk Hallay Zalán, a kisliúkategória győztese. Ezen a héten hozzá került a séta-staféta. Hello, tourist! Ez itt a Szusza Ferenc Stadion A stadionhoz érünk, Zalánon már látszik az izgatottság. Ne­héz lekötni a figyelmét, a sok lila-mezes játékos sokkal iz­galmasabb, mint kérdésekre válaszolni. Megértem. Ő mégis válaszol, nagyon jól nevelt. „Itt születtem, itt is lakom, ter­mészetes, hogy itt focizom” - mondja, miközben szeme ci­kázik a sok játékos között. ■Ki Nagyon szereti, sőt imádja a focit, ez mindene, és amire Újpesten a legbüsz­kébb, a Szusza Ferenc Stadion. Bámulattal figyeli az épületet, az embereket, akik nagyon barátságosak, mindenki köszön nekünk. Tisztelettudóak, mo­solygósak. Zalán elmeséli, hogy öt éve focizik, az UTE Labdarúgó Akadémia az élete, a mindene. Megkérdezem, honnan jött ez a rajongás, azt feleli, a keresztapukája is az Újpestben focizott. Ő volt a példaképe. Most meg Balogh Balázs, az Újpest FC játékosa. Babcsányi Panna, Hallay Zalán, Bajkó Anita és Szántó István a Karácsonyi Vásáron nyerte el az Újpest Arca2016 címet. Nevüket mindenki ismeri, és az idei városi rendezvényeken rövidesen találkozhatunk is velük. Az előző szá­munkban Babcsányi Panna mutatta be nekünk kedvenc újpesti helyszínét, most pedig Zalán hozott minket a Szusza Ferenc Stadionba, melyet korábban Megyeri úti stadionnak hívtak. Az építmény 2003-ban felvette minden idők egyik leggólerősebb magyar csatára nevét, Szusza Ferencét. A labdarúgóikon Újpesten, a Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett, a Civil a pályán című film egyik főszerepét játszotta 1951 -ben, majd 1960-ban edzői képesí­tést szerzett. Két spanyol csapatnál edzősködött, ahol a „Mágus" nevet kapta a szurkolóktól. 1935 és 1961 között mindvégig az Újpest (UTE, Budapesti Dózsa, Újpesti Dózsa) játékosa és elnökségi tag is volt. Az eredeti stadion Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok tervei alap­ján készült. Kapuit 1922. szeptember 17-én nyitotta meg. Két évvel később Párizsban olimpiai építészeti kategóriában díjat nyert a stadion terve. 2000- 2001 -ben a stadiont átépítették. Jelenlegi befogadóképessége 13 501 fő. A napokban az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy ismét megújul a stadion, sőt, a munkálatok már el is kezdődtek. Hajrá Újpest! VG ÚJPESTI LÁMPÁS MOZIKLUB Újpesti Városház Pince (Klub 14.) István tér 14. Április 14., 18.00: Az igazi Mao + Olajfalók Vendég: Szekér András forgatókönyvíró www.facebook.com/events/ 1706736902929322/ ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK: WWW. UJPEST. HU | TOVÁBBI FOTÓK: FACEBOOK. H U/UJPEST. KÁPOSZTÁSMEGYER | 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom