Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)
2016-04-07 / 12. szám
KÖZTÉR Anyai intelem Leszegett fejjel ment-ki a táblához. Remegett a keze. Még ma is remeg, ha erre gondol. „Van itt egy feladat, amit talán még te is meg tudsz oldani!” - mondta leplezetlen megvetéssel a tanár, gúnyosan a vezetéknevén szólítva őt. Kullogott ki a padsorok közt, és nem sok jóra számított. Joggal, mert nagy küzdelem árán sem tudta megoldani a könnyűnek titulált feladatot. Kiskép- zőbe akart járni, szerette az irodalmat és a művészeteket, de a „légy rendes ember, kislányom” anyai intelém közgazda- sági középiskolába vezényelte. Jeles tanuló volt az általános iskolában, csak hát egyáltalán nem érdekelte a matematika, pláne nem a makrogazdaság. Még szavalóversenyeket is nyert, de ez meg a középiskoláját nem érdekelte. Szép volt és okos, mégis teljesen kívülálló a matekzsenik között. Más volt, mint a többiek. Olyannyira, hogy kis idő után eltanácsolták az iskolából. Egy humán gimnáziumba került, ahol hamar megtalálta a számításait, ha nem is a matematika, de az irodalom és a beilleszkedés terén mindenképpen. Az iskola egyébként befogadó intézményként működött, ahol megpróbálták integrálni a fogyatékkal élő gyerekeket az egészségesekkel. Évfolyamonként volt egy osztály, ahova mozgássérült, gyengén látó, cukorbeteg, vagy más megváltozott képességű és igényű tanulók jártak. Egy iskolai közösségben éltek, együtt játszottak, együtt ettek, együtt buliztak a suli többi diákjával. Ő meg csodálkozva figyelte, hogy miként lesznek semmissé az általa eddig tapasztaltnál jóval jelentősebb különbözőségek. Ott nem beszéltek vele, mert nem tudott deriválni, itt pedig még a legdurvább osztálytársa is két kiosztott pofon közt simán segít a mozgássérült srácoknak. És bár, a régi emlékek miatt, éles helyzetekben még azóta is képtelen összeadni a legegyszerűbb számokat, de kirekesztettből örökre befogadó lett. Rendes ember. Célt ért az anyai intelem. JUHÁSZ MÁTYÁS „Hiszek a pillangóhatásban”- integrált játszótér Újpesten Egy különleges, új játékkal bővült a Semsey park játszótere április 6-án. A magyar anyukák ötlete alapján fejlesztett speciális libikókán együtt játszhatnak a fogyatékkal élő és az egészséges gyerekek. A MagikMe, a GE Fényforrás és Újpest Önkormányzata együttműködésének köszönhető, hogy az országban elsők között Újpesten jöhetett létre integrált játszótér. Pillangó fantázianevet viselő játék egy speciális, négylábú libikóka, amin két fogyatékkal élő gyermek hason fekve, két egészséges gyermek pedig ülve játszhat együtt. Az integrált játszótér fontos szerepet játszik abban is, hogy a gyerekek megtanuljanak együttműködni és együtt játszani.- Saját gyermekeink életének megkönnyítésére kezdtünk ötletelni egy integrált játékon - mondta a Pillangó libikóka feltalálója, Élő Fruzsina. - Sok család küzd azzal a problémával, hogy az egészséges és a mozgáskorlátozott gyermekeik nem tudnak együtt játszani, erre igyekeztünk megoldást találni. Ősz óta Újpest már a hatodik város, ahova beköltözött egy Pillangó. A mérföldkőnek számító játék a GE Fényforrás üzletág támogatásával kerülhetett a Semsey játszótérre.- Újpesten számtalan dolog valósul meg saját erőből. Parkok, sportpályák épülnek, utak újulnak meg, de úgy gondolom, hogy annak van igazán nagy értéke, ami az összefogás erejével jöhet létre. Benne van minden: ötlet, szívügy, támogatás - mondta az ünnepélyes átadón, köszöntőbeszédében Wintermantel Zsolt. - A Semsey park minden újpesti szívéhez közel áll. Tornaórák, tavaszi délutánok, baráti focimeccsek és rendezvények helyszíne. Igazi esszenciája az Újpestre jellemző közösségi hangulatnak. Ezért is nagy öröm számomra, hogy éppen itt épülhetett meg ez a speciális játék. Hiszek a pillangóhatásban. Hiszek abban, hogy egy hely, egy játék, egy közös kezdeményezés nem csak a közvetlen környezetet, de a világot is jobbá teheti. Minden lehetséges módon segíteni fogom, hogy minél több játszótérre kerülhessen Pillangó - nyilatkozta a polgármester. Az átadóünnepségre városunk egyik integrált óvodájából, a Deák oviból érkeztek gyerekek, akik a leleplezés után egyből ki is próbálták a játékot. D.V. Sérült és egészséges gyerekeknek, kisbabáknak, mindenkinek. : MAGYARORSZÁG ELSŐ INTEGRÁLÓ LIBIKÓKÁJA 1 _____ '____________________ 2 | ÚJPESTI NAPLÓ -X. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM, 2016. április 7.