Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-05-07 / Különszám, Újpesti találkozások
1 ÚJPESTI TALÁLKOZÁSOK atal voltam, imádtam zenélni, és a hetvenes években nagyon jó dolguk volt a vendéglátós zenészeknek. Majdnem minden presszóban, étteremben játszottak cigányzenészek, zenekarok, zongoristák. Életem legszebb időszaka volt ez. Közel húsz évig játszottam a Harangvirágban, azóta is megismernek, megállítanak az utcán az akkori törzsvendégek"- nosztalgiázik szelíd mosollyal Géza bácsi. A rendszerváltással viszont véget ért az éttermi muzsikusok aranykora, a vendégeknek már nem volt pénzük mulatni, a vendéglátó egységeknek meg nem volt pénzük muzsikusokra. A szerencsésebbek zongorástul, hegedűstül zarándokoltak külföldre, a kevésbé mázlisták pedig kiszorultak muzsikálni az utcára, aluljárókba, esetleg lecsukták a zongorát örökre. Kótai Géza szerencsére az előbbiekhez tartozott, igaz ő már a hőskorban rendszeresen külföldre járt zenélni. „Alig melegedtem meg Pesten, máris kaptam egy külföldi szerződést. Még szinte a világomat sem tudtam, olyan fiatal és tapasztalatlan voltam, de már Helsinkiben muzsikáltam. Aztán jött Norvégia, Svédország, így telt el öt év, miközben szerződésének végét jelentheti. A vendég pedig csak akkor szórakozik jól, ha minden stílusban profin játszik a muzsikus. „Ez a legnehezebb. Itthon a magyar nótától az operetten és a régi sanzonokon át a jazzig mindent kell tudni, külföldön pedig még ennél is szélesebb repertoár szükséges. Ha kér egy dalt valaki, nem mondhatom, hogy bocsánat, nem tudom"- érzékelteti hősünk, hogy nem könnyű kenyér a bárzongoristáé. Bár nem tesz különbséget vendég és vendég között, azért büszkén meséli, hogy királyi főknek is muzsikált egykor. Vendége volt például a monacói herceg, a holland királynő, vagy a spanyol király is. „Spanyolországban dolgoztam, és egyik este békésen zongorázok, hát látom, hogy egyre több a testőr az étteremben. Kiderült, hogy II. Juan Carlos spanyol király és a családja vacsorázik ott. Szerencsére volt annyi eszem és szóltam a pincérnek: Fernando, kérdezd meg már tőlük, mit szeretnének hallani. Megtudták, hogy magyar vagyok és operettet kértek, utána nagyon megköszönték. Sosem felejtem el, míg élek"- eleveníti fel a sok szép emlék egyikét. Nem zárja ki, hogy A Kakukkban remekül érzi magát. Az emberek szeretik, és kedvére muzsikálhat. azért Újpestre és a Harangvirágba mindig visszatértem. Külföldön a gulyás, a Hortobágy, meg Puskás Öcsi mellett a cigányzenét ismerték Magyarországról. Amikor Norvégiában zenéltem, és megtudták, hogy honnan jöttem, Lakatos Sándor, a Mátyás Pince prímása volt az első magyar, aki eszükbe jutott"-meséli Géza bácsi, aki mindig alkalmazkodik a vendégek igényeihez. Azt mondja, ha kell, mást játszik a japánoknak, mást az amerikaiaknak, ők pedig hálásak ezért, mindenhol szeretik, szerették a személyiségét, a muzsikáját. Külföldről gyakran kap üdvözlő képeslapokat:„thankyou very much, Géza", írják neki szerte a világból, mi több, amerikai vendégei Újpest Gézának szólítják. Pedig kemény„nyugaton" a vendéglátós szórakoztatóipar, muszáj jól teljesíteni, hamar megválnak a kevéssé lelkes muzsikustól a tulajdonosok. De ő úgy zongorázott tizenhárom évig egy hajón, hogy az utasok minden nap osztályozták a teljesítményét, egy-egy rosszabb osztályzat pedig ez esetben tényleg bukást, vagyis a zenész ismét nekivág a nagyvilágnak, mert idehaza nem fordult jobbra az éttermi muzsikusok sorsa. De Kótai Géza - ahogy fogalmaz - most is„Szerencsés János", mert a Kakukkban remekül érzi magát, hiszen minden adott a boldogságához: az emberek szeretik, ő pedig kedvére muzsikálhat. „Imádom azt, hogy amikor itt zenélek, ha akarom sírnak, ha akarom, nevetnek a vendégek. Az a legfontosabb, hogy szép estéjük legyen. Nekem csak ennyi kell. Annál jobb érzés nincs, mint amikor kifelé menet megköszönik az estét. Ebben a szakmában ugyanis csak három dolog számít: a vendég, a vendég, és a vendég. Nincsenek nagy vágyaim, egyszerűen csak örömet akarok szerezni az embereknek, becsületesen élni, és esténként nyugodtan hajtani álomra a fejem. Amíg muzsikálok, nem lehet semmi baj"- sommáz az örökifjú, elegáns muzsikus, boldog apuka és nagypapa, aki bölcs egyszerűséggel fogalmazza meg, hogy mit is köszönhet a zenélésnek.„Mindent, mindent, mindent." I 13
