Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-02-19 / 6. szám

Fél-elem „Félek azoktól, akik félnek- csoda hát, hogy magamtól is?"- Fodor Ákos költő rátapintott a lényegre. A félelem nagy úr. Talán a legnagyobb. Cyengit, bénít, blokkol. Mindannyian egészséges, nyugodt életet szeretnénk, melyben nem kell tartani a lét­bizonytalanságtól, érzelmi zavaroktól. Nem kell kétségek között hánykolódni, fenntar­tásokkal kezelni mindent és mindenkit, ret­tegni a ránk leselkedő veszélyektől. Van egy nagyon fontos lépés, amit meg kell lépnünk saját magunk érdekében. Ki kell fejlesztenünk a bizalmat. Mások érzelmi beállítottságára és cselekedeteire nem tudunk garanciát vállalni, így marad a saját munkánk. A gyerekek még bíznak. Nem árt azonban, ha időben felkészítjük őket, ismeretet adunk. Február 9-én a Deák Óvoda nagycsoportosai a rendőrségi munkával ismerkedhettek az újpesti rendőrségen. A kölcsönös vendégség viszonzásaként hamarosan a rendőrök érkez­nek látogatóba a gyerekekhez, hogy a bizton­ságos közlekedés alapjaival ismertessék meg őket. Időseink védelme szintén kiemelt feladat Újpesten, így február 6-án a trükkös lopásról és megelőzéséről tartott előadást az újpesti rendőrség az Őszi Fény Integrált Gondozási Központ Tungsram utcai gondozóházában. Ahol félelemnek nincs helye, az a sport. Tovább kell erősíteni a csapatot!- mondta az Újpest FC ve­zetőedzője. „Kell a jó játék és a jó ered­mény, mert a szur­kolókat csak ezzel lehet a stadionba csábítani." VG Bianka műtétjére gyűjthetünk a Cseritivel A cél másfél millió forint, a dátum közeli. A nyolc éves kislányt a tervek szerint májusban mütenék. Farkas Bianka a negyedik gyerek, akinek összefogá­sunkkal segíthetünk az Újpesti Cseritin keresztül. A számunkra már értéktelen kupakok gyűjtéséből és beváltásából származó összeg ez alkalommal az ő költséges, spanyolországi műtétjéhez járul hozzá. - Bianka huszonhárom hétre született. Koraszü­lött volt egy fertőzés következtében. Hatvan deká­val látta meg a napvilágot, majd kapott egy erős agyvérzést, és oxigénhiány is fellépett. Nem tud ülni, állni. Tulajdonképpen jelenleg önálló moz­gásra nem képes - mondta el a kislány történetét édesanyja, Farkasné Puskás Éva. Cseriti farsang Marci, a bűvész labdaeltüntetést és trükköket tanított a cseritis gyerekeknek, akik megtöl­tötték az Ady Endre Művelődési Ház színház­termét. A szivacslabda-átküldő fejpánt és az átküldő szemüveg sokat segített abban, hogy a produkció flottul menjen, de a műsor alapból hatalmas sikert aratott a 320 gyerek körében. A Czető testvérek zenés-táncos mulatságán már minden gyerek ugrált, majd a végén a nagy kimelegedésre fánkkal kínálták őket az Újpesti Cseriti önkéntesei. Kristály Márton nem sokat tétovázott február 17-én az Adyban, érkezése után azonnal belekez­dett műsorába. A gyerekek fantasztikusan érezték magukat, igazi interaktív előadás alakult ki. Ez nem csoda, Marci profi bűvész és nagyon megkapó sze­mélyiség. Stílusával és mutatványaival percek alatt maga mellé állította a közönséget. Ez sem megle­pő, óriási tapasztalattal rendelkezik a bűvészkedés és a gyerekekkel történő közös munka területén is. Létezik egy operáció, ami sokat segítene Bian­kán. Az életébe minőségi javulást hozna. A mód­szer segítségével, a műtét alatt egy úgynevezett mikroszikés beavatkozással lazítanák fel Bianka izomszöveteit az egész testén.- A professzor huszonöt ponton metszené fel a jelenleg feszes izomzatát, hogy az izmok meglazulja­nak, és ez által fejlődésre legyen képes. Nagyon remé­lem, ha a fejtartása, háttartása rendbejön, akkor ezek által majd később ülni is megtanul. Bízom abban is, hogy a lába annyira rendbe jön, hogy cipőt vagy sínt tudunk ráadni, és akkor lábra tudjuk állítani. Ez egy igen speciális, modern eljárás, melyet nem kísér vérzés sem, és varratok sincsenek. Az operációt május 26-án fogják elvégezni, amennyi­ben az anyagi fedezetet, azaz másfél millió forintot sikerül hozzá előteremteni a családnak. Hogy a 8 éves ifjú hölgy sikerrel járjon, az újpesti­ek összefogására is szükség van. Kérünk mindenkit, ne feledkezzenek meg az értékes műanyag kupakok­ról, melyek már Önöknek haszontalanok. Biankának sokat segít, ha elviszik ezeket a kupakokat a huszon­nyolc Újpesti Cseriti gyűjtőpont valamelyikére. Ha pedig pénzösszeggel támogatnák az operációt, az alábbi bankszámlaszámon megtehetik: Budapest Bank: 10103881- 32299151-00000000; IBAN: HU72-10103881-32299151- 00000000; Swift kód: BUDA HUHB. A Facebook-oldal a „Gyűjtés Biankának" címen érhető el. Segítségüket Bianka nevében, előre is köszön­jük! R.Zs. Azért szeret gyerekekkel dolgozni, mert ők nem a megoldásra akarnak koncentrálni, egyszerűen csak élvezik az előadást. A bűvészmutatványok után Czető Roland szí­nész állt színpadra, testvéreivel, Zsanettel és Ádám- mal. A Paff a bűvös sárkány és a Dzsungel könyve is hatalmas sikert aratott, arra pedig, hogy Vannak még rossz gyerekek, a gyerekek kórusban énekelték a választ: „Az is lehet, hogy azért rosszak, mert a felnőttektől tanulják." Újpest Önkormányzatának jótékonysági szerveze­te egy igazán színvonalas, vidám és örömteli farsangi mulatsággal kedveskedett a gyerekeknek. V. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom