Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-11-26 / 34. szám

Advent Advent Jézus születésének eljövetelére való várakozás. Ez az időszak a karácsony (dec. 25) előtti negyedik va­sárnappal veszi kezdetét és négy hétig tart. Minden vasárnap egy-egy gyertyát gyújtunk meg a koszorún. Mindegyik gyertyának más­más jelentése van: HIT, REMÉNY, SZERETET, ÖRÖM. Advent első vasárnapja a keresztény egyházi év kezdete. Advent időszaka ma már teljesen más jelen­téssel bír az emberek számára, mint nagyszüleink számára. Régen ez az időszak szeretetben, bé­kességben telt el. A családok, amikor otthon vol­tak, beszélgettek, Bibliát olvastak, énekeltek, tör­téneteket meséltek. Biztosan Önöknek is vannak olyan családi történeteik, közös tevékenységeik, amik ilyenkor mindig előkerülnek. Nálunk ilyen például a mézeskalácssütés, a viccesebbnél, vic­cesebb történetek felelevenítése. Nincs jobb do­log annál, amikor hóesésben, a gyertyák fényétől pompázó házban a család együtt van boldogság­ban. Ám felmerül a kérdés, hogy mit tudunk ma mondani, amikor Istent már elfelejtettük? „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én, vagyok az Isten." /Zsoltárok 46;11/ Ma az emberek többsége állandóan rohan, feszült és semmire nincs ideje. így sajnos meg­szűnt a nagyszüleink által oly jól ismert és ked­ves, családi, idilli hangulat. A boltok már egészen november közepétől tele vannak szaloncukorral, karácsonyi ajándékokkal, sőt néhol már a kará­csonyfa is áll. Minél jobban közeledünk a kará­csonyhoz, a termékek árai egyre akciósabbak. Az embereknek ilyenkor még nem kéne ezzel foglalkozniuk... Emlékszem, amikor kicsi vol­tam, az iskolában mindig készítettünk egy ad­venti koszorút, amin sorban haladva minden hét­főn meggyújtottunk egy-egy gyertyát, és persze énekeltünk is. Nagyon szerettem ezt a pillanatot, mert szeretet, melegség és békesség vett körül bennünket. Olyanok voltunk, mint egy nagy csa­lád. Az embereknek nem szabadna elfeledkezni az advent igazi jelentéséről, jelentőségéről. Ezt az időszakot mindenkinek a szeretteivel kéne tölte­ni, mert nincs náluk fontosabb dolog! Én még reménykedem abban, hogy eljön az idő, amikor az emberek ismét nagy szeretetben és békességben fogják eltölteni advent idősza­kát. Hagyományainkat meg kell őriznünk, ami nem könnyű feladat, és tovább is kell adnunk őket, mert ezektől vagyunk mi magunk! „A reménység ma is abból táplálkozik, hogy felidézzük annak az Istennek a látogatását, aki éppen a legsötétebb időkben jelent meg.” Áldott ünnepet kívánok minden kedves Olva­sónak! GANGEL-KARÁCSONY CINTIA Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium 13. a Egy kevésbé ismert, ám annál játékosabb és hasznosabb programra került sor a Lakkozó Tag­óvodában, november 19-én. A SOTE orvostanhallgatói Maci Doktor címmel tartottak interaktív, játékos foglalkozást a gyerekeknek. ■■■SfP Maci Doktor a Lakkozó oviban 8 | ÚJPESTI NAPLÓ -IX. ÉVFOLYAM, 34. SZÁM, 2015. november 26.

Next

/
Oldalképek
Tartalom