Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-09-17 / 26. szám

Újra szól az orgona KÖZTÉR írta: M. Orbán András Hangversennyel avatták fel az Egek Királynéja plébá­niatemplom felújított orgonáját szeptember 12-én este. z orgonát Lukács Tamás orgonaépítő és restaurátor mester, Váradi István orgonaépítő, és Szabó Tibor orgonaelektronika mester közreműködésével újította fel. A restaurátor a hang­szer megszólalása előtt bemutatkozott a közönségnek, röviden azt mondta, négy fázisban újították fel a százhat éves orgonát, és bár kez­detben nehéznek tűnt a feladat, mégis sikerrel jártak. Horváth Zoltán A felújított hangszert Deák László orgonaművész szólaltatta meg, főként Máriás dalok voltak műsoron, többek között Liszt Ferenc Ave Mariája. Az elhangzó műveket Horváth Zoltán plébános, Újpest Dísz­polgára vezette fel. Ahogyan korábban írtuk, a gyülekezet mise keretében adott hálát a restaurációért, az orgona augusztus 30-án, a Városnapokon csendült fel először, de koncert „keretén belül" most, szeptember 12-én mutat­kozott be a hallgatóságnak. Szeptember 19-én az Ars Sacra fesztiválon, azon belül is a nyitott templomok éjszakáján ismét hallhatják a hangszert, amelyet ezúttal Tarcsi-Veres Attila a templom kántora szólaltat majd meg. Családi Sportnap az Autómentes Nap alkalmából A Homoktövis Általános Iskola, a Káposztási Családok Egyesülete, a Központi Sport Egyesü­let és az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft szeretettel várja az újpesti és káposztási csa­ládokat szeptember 19-én, szombaton 9-16 óráig a Homoktövis Általános Iskolában. A családi sportnap nagyon érdekes programokat ígér. Lesz „Fuss és gondolkozz!’’ családi ügyességi verseny, színes környezetvédelmi és sportprogramok, bemutatkozik a reGARDEN - újraKERT, környe­zetvédelmi előadások, bemutatók, ökokörök és bográcsos ebéd. Részletes program: www.kaposztasicsaladok.hu Önkéntesek regisztrációját várják Idén is októberre szervezi meg a 72 óra kompro­misszumok nélkül elnevezésű közös önkéntességi akciót a római katolikus, a református és az evangé­likus egyház. Szeptember 15-től várják az önkénte­sek jelentkezését. Az akció lényege, hogy országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat. Ebbe intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segít­ségnyújtás, kulturális műsorok szervezése is beletartozik, sőt, mindez iskolai közösségi szolgálatként is végezhető. A kezdeményezés Németországból indult, és 2002 óta számos sikeres projekt valósult meg a környező országokban is. 2010 óta Auszt­ria, Svájc, Szlovákia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és Magyarország rendszeresen együttműködik az akcióban, amelybe 2012 óta Csehország is bekapcsolódott. A programra jelentkezni a 72 óra honlapjának megújult regisztrációs felületén keresztül lehet­séges. A szervezők a jelentkezéseket szeptem­ber végéig várják. Az önkéntes hétvégét idén október 8-11 között tartják. MOA 6 | ÚJPESTI NAPLÓ IX ÉVFOL

Next

/
Oldalképek
Tartalom