Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)
2015-05-20 / 18. szám
Családi Nap Újabb szabadtéri rendezvény A Káposztásmegyeri Nap után a Víztorony lábánál folytatódnak a szabadtéri programok. Május 30-án a Családi Napon találkozhatunk ismét. Délelőtt tíz órától már lufihajtogatással, ÖKO-játékkal, kézműves foglalkozással és a Magic Box játékaival várják a gyerekeket. Ha már a szülők is megitták a reggeli kávét, jöhet egy közös torna. A délelőtt további része a tánc jegyében telik majd. Színpadra lép az Egységes Gyógypedagógia Intézmény táncegyüttese, majd a Panic Crew Hip-Hop Tánciskola és a Jamland Hip-Hop Táncegyesület. Egy gyors ebéd után érdemes lesz újra visszatérni a színpadhoz. Két órától a 2010-es Megasztárból ismert Patai Anna énekel, majd a 2014-es év felfedezettje, a Spoon zenekar lép színpadra. 15 óra 30 perctől a Különleges Eleven Zenészek Előadói Közössége játszik majd. Előadásukkal arra hívják fel a figyelmet, hogy a zene minden lelki és testi problémára egyaránt megoldást jelent. A kora esti fellépők sorát a 2014-es X-Faktor győztese, Tóth Andi nyitja meg, majd a Janet C. acoustic és egy latin táncbemutató következik. 18 órától Újpesten is debütál az Új Fiesta együttes, a napot pedig Kovács Áron és a Starmachine zárja. D.V. A majális után a május 30-i Családi Napra is kitelepül a kártyairoda. Az újpestiek a rendezvény egész ideje alatt igényelhetik, illetve, akik erről értesítést kaptak, átvehetik a korábban (május 15-ig) igényelt ÚjpestKártyáikat. Április 15- étől kizárólag ÚjpestKártyával vehetőek igénybe az önkormányzat intézményeiben az újpestieknek biztosított kedvezmények, így a kártya megléte különösen fontos! 10.30 REGGELI TORNA H.00 PATAI ANNA 15.00 SPOON 15.30 KÜLÖNLEGES ELEVEN ZENESZEK ■ ■ ■■ EL0AD0IKÖZÖSSEGE 1A.30 TÓTH ANDI 18.00 UJ FIESTA RENDEZVÉNY Víztorony (Árpád út - táborfalvi Róza utca] 2U15, Májusi) 20.00 KOVÁCS ÁRON ÉS A STARMACHINE