Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-05-07 / 16. szám

Köztér ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM, 2015. május 7. I3i­'ST [spjomo^í Újpest a legsportosabb város Szép idő van, süt a nap, és Újpest a legsportosabb város! Az Aranyalma Óvoda -Kertvárosi Tagóvodában nagy az öröm még mindig, egészen május 4-e óta. Aznap adták át a legújabb újpesti ovifocipályát a gyerekeknek, akik a szalag átvágása után kiabálva, ujjongva lepték el a terepet. Barna Péterné nagy örömmel köszöntötte a részt­vevőket délelőtt tíz órakor a Fóti utcai óvodá­ban. Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt köszöntő beszédében a gyerekekhez szólt, hiszen ez a nap róluk szól. Hozzátette, az önkormány­zaton kívül a társaságiadó-felajánlásoknak, a he­lyi vállalkozóknak és az UTE-nek köszönhetően újabb pályát adhatnak ma át, s különös büszkeség mindannyiunknak, hogy az ovifocipályák 10 száza­léka Újpesten található. „Nagy lépés kis cipőben" - mondta dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány elnöke, így szól a szlogenjük, amelyhez felkérték Szolnoki Pé­tert és Földvári Gábort, írjanak egy dalt. A Bodzavirág Kórus közreműködésével felcsendültek a dallamok, és együtt énekelték a gyerekek Szolnoki Péterrel: „Nagy lépés kis cipőben, Egy játékként félidőben, Labda, nadrág, póló, zokni, Hajrá ovi, hajrá foci!"- Buzánszky Jenő ma lenne 90 éves. Úgy gon­doltuk, annak örülne a legjobban, ha így ünne­pelnénk meg a születésnapját, ezért szerveztük mára az átadási ceremóniát - mesélte dr. Molnár Andrea, aki az ünnepség végén - Wintermantel Zsolttal együtt avatta fel a pályát és adta át a gye­rekseregnek. Az eseményen részt vett még Tahon Róbert jegyző, Ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendájának fia, és Öze Tibor is, az MLSZ képvise­letében. V. C. Isten éltesse Törőcsik Andrást! Az Újpest legendás játékosa április 30-án ünnepelte 60. születésnapját. Törőcsik András a BVSC-ben nevelkedett, a zuglói klubtól került fiatalon Újpestre. A Megyeri útról Montpellier-be szerződött, majd a Volán és az MTK játékosa lett. Élvonalbeli mérkőzéseinek száma 236, ezeken 69-szer talált a hálóba. A válogatott mezét 45-ször viselte, és 12 gólt szerzett. Háromszoros magyar bajnok (1975,1978,1979), háromszoros ku­pagyőztes (1975, 1982, 1983), továbbá két világbaj­nokságon vett részt (1978, 1982). Törő egyéni megoldásait, kiismerhetetlen trükk­jeit pályafutása befejezése után még az ellenfelek szurkolói is emlegetik. Törőcsik András többször felkerült a France Football Aranylabda-szavazásá- nak listájára (legjobb eredménye 9. hely), éveken keresztül volt Magyarország és az újpesti lilák leg­népszerűbb labdarúgója. Kese tehetsége csak olyan futballóriásokéval vethető össze, mint Pelé vagy éppen Diego Maradona! A csúcson, amikor meg­hívást kapott a világválogatottba, egy autóbaleset okozott törést karrierjében, ezért nem teljesedhe­tett ki pályafutása. Törőcsik Andrást születésnapja alkalmából meg­hívta az Újpest FC öregfiúk-együttese is. András az UTE Baráti Kör közreműködésével érkezett a Tábor utcai, egykori Duna Cipő pályára, az Újpest FC - Ke­len SC bajnoki mérkőzésre. Szerepet is válfalt, hiszen a két csapat, valamint a nézők szűnni nem akaró tapsa kíséretében elvégezte a kezdőrúgást. Törő ezúttal nem táncolt, de mi nem felejtjük, miként ropta a táncot a futballpályákon! Boldog születésnapot! (g)

Next

/
Oldalképek
Tartalom