Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-04-23 / 15. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - IX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM, 2015. április 23. KulTérKép Gemma Bovery Rendezte: Anne Fontaine. írta: Pas­cal Bonitzer, Anne Fontaine. Kép: Christophe Beaucarne. Szereplők: Fabrice Luchini, Gemma Arterton, Jason Flemyng, Isabelle Candelier. 99 perc. Bemutató: április 16. Oscar Wilde szerint nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet. A harmadik verzióról nem ejtett szót, pedig az a leggya­koribb: amikor a művészet utánozza a művészetet. Jó esetben csak ihlető forrásként szolgálnak a nagy elődök művei, rosszabb esetben közönséges lopás, vagyis plágium esete forog fenn. Ám itt is létezik egy harmadik lehetőség: amikor az Alkotó büszkén kiteszi az idézőjeleket, sőt rájuk húzza fel az egész Alkotást. Ilyen különleges mutatványt haj­tott végre Posy Simmonds is, ami­kor megírta és megrajzolta a Gemma Bovery című képregényt. A történet címszereplője egy fiatal brit nő, aki férjével egy kis normandiai faluba költözik, ahol szomszédja, a középko­rú pék megszállottsággal határos ra­jongással kezdi őt figyelni. Emberünk ugyanis kiművelt fő, és az új lakó nevéről egyből Flaubert klasszikusá­ra, a Bovarynére asszociál, és szentül hiszi, hogy Gemma Bovery sorsa úgy fog alakulni, mint Emma Bovaryé a regényben; márpedig az a sztori nem éppen happy enddel ér véget. Adó­dik a dilemma: csak képzelődik az ügybuzgó pék, vagy tényleg vannak párhuzamok? És ha igen, hogy lehet elkerülni a tragédiát? A képregény moziverziója is ügye­sen lebegteti ezt a kérdést, olyannyira, hogy el sem tudjuk dönteni, romanti­kával kibélelt finom komédiát vagy ügyesen leplezett sorsdrámát látunk. Anne Fontaine filmje nem túl mély, igaz nem is túl felszínes produkció. Ami biztos: jó nézni. A kamera leple­zetlen élvezettel tobzódik a szépség­ben, legyen szó a francia konyhamű­vészetről, a normandiai tájról vagy a főszereplő, Gemma Arterton megba­bonázó látványáról. Hogy helyenként öncélúan teszi? Nem tudjuk hibáztat­ni érte. B.S. Lila csík, fehér csík „A magyar lélek, a magyar tehetség és a magyar sors csodálatosan szo­morú szimbóluma” - írja Egressy Zoltán Lila csík, fehér csík című új könyvében gyermekkori kedvencé­ről, a legendás újpesti kilencesről, Törőcsik Andrásról. Az Újpest- drukker szerzővel beszélgettünk a könyvről, és persze Töröről is.- Felnőttként elég szemérmesen gondolunk vissza gyermekkorunk rajongásaira. Nehéz volt neked erről őszintén Írni?- Minden regényben benne van az író testestül-lelkestül, viszont sohasem azonos teljesen az elbe­szélőjével. És ugyan ez esetben is ér­vényes ez, de sokkal kisebb mérték­ben, mint általában. Letagadni sem tudnám, hogy ez egy mérhetetlenül személyes könyv. írás közben olyan személyes dolgok jöttek elő, ame­lyekről soha nem gondoltam volna, hogy megírom egyszer.- Teljesen meghatározta a gye­rekkorodat a Törőcsik iránti rajon­gásod?- Jelentősen, de azért az én nagy ra­jongásom sosem nélkülözte a kritikát. Már tizenegy-tizenkét évesen, a 78-as argentínai világbajnokságon, vagy a 79-es autóbaleseténél úgy szerettem a Törőcsik-jelenséget, hogy benne volt a fájdalom, ez az örökös nem sikerü­lés. Már akkor tudtam, hogy valószí­nűleg Törő nem lesz világsztár, mi meg nem leszünk világbajnokok.- A könyv azért nem teljesen Tö- rőcsikről szól.- Ugyan ő van a középpontjá­ban, de inkább a gyerekkori rajon­gásomról szól, és arról, hogy fel­nőttként miként reflektálok erre.- De azért írsz pályafutásának legfőbb állomásairól, így azokról is, ahol megbicsaklott a karriere.- Nem akartam a könyvben ele­mezni az ő sorsát, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy, de írás közben arra jutottam, hogy az a hatalmas tehetség, amit Törőcsik ka­pott, mekkora teher is volt egyben. Elképesztő zseni volt, nem lehetett nem szeretni, teljesen mást csinált a pályán, mint a többiek. Ezért azt várta mindenki, hogy ő mentse meg a ma­gyar labdarúgást, és milyen dolog az, hogy sört iszik a meccsek után, nem él példásan sportszerű életet. Szerintem ezt a terhet nem bírta el, és talán nem is akarta elbírni. Mi van, ha egyszerűen csak szeretett focizni, és ennyi. Addig élvezte, amíg nem jöttek az elvárások.- Csak futballrajongóknak élvez­hető, érthető a Lila csík, fehér csík?- Nem gondolom, hogy kizárólag futballőrült Újpest-szurkolóknak szól ez a könyv. A rajongás tárgya, vagyis ez esetben Törőcsik, akár be­helyettesíthető másra is. J. M. Emlékkiállítás Nagy Ernő Sándor (1926-2013), a neves festőművész Hódmezővásárhe­lyen született, de munkássága és mű­terme Újpesthez kötötte. Itt gondol­kodott, alkotott és ábrázolt mindent, aminek köze van a természethez, a létezéshez. Rendszeresen szerepelt hazai és külföldi kiállításokon, több szakmai díjjal tüntették ki. Képei megtalálhatók itthon és külföldön, magángyűjtőknél és kiállítótermek­ben. Most az újpesti közönség az Új­pesti Polgár Centrum - Újpest Galéri­ájában tekintheti meg műveit, április 30-tól május 23-ig. Az emlékkiállítást április 30-án, 18 órakor Török B. Zol­tán, a Törö-Kép-Arty Kft ügyvezető­je nyitja meg. Az Újpesti Kulturális Központ szeretettel vár minden ked­ves látogatót, akit érdekel egy igazán ember-, és természetközeli ábrázolás- mód, és az, hogy milyen formában jelenik meg az élet a vásznon. V. G. Polgár Centrum- Újpest Galéria 1042 Budapest, Árpád út 66. Tel.: 1-379-3114. Nyitva tartás: hét­köznap és szombaton 10-18 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom