Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-09-18 / 33. szám
18. Köztér ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM, 2014. sze Szabók'Varrók kincsestára r------------J - 1 ■ : --.]..I i . 1 A lokálpatriotizmus és ^ a kereskedelem generációkon keresztül végigkíséri a família életét ■ _V A gyönyörűen felújított Cyklop-ház István úti oldalára nyílik az újpestiek által jól ismert kis rö- vidáruüzlet. Korábban többségében inkább a varrónők szerezték be náluk a munkájukhoz szükséges apró kellékeket, ma inkább a hobbiból varró, ruhát javítgató vásárlók keresik fel őket. A több évtizedes múlt és a széles választék, úgy tűnik, megteszi a hatását, hiszen ottjártunkkor szinte egymás kezébe adták a kilincset a vásárlók. Évtizedek óta Újpest belvárosi részének arculatához tartozik az István úti rövidáruüzlet, amelynek tulajdonosai egy többgenerációs helyi kereskedőcsalád tagjai. - Tősgyökeres újpesti család a miénk, már nagyszüleim is itt nőttek fel, azután szüléink, mi magunk, gyermekeink és most unokáink is itt élnek. Nemcsak a lokálpatriotizmus, de a kereskedelem is végigkísérte a família életét generációkon keresztül - kezdi a távolabbi múlttal az üzlet tulajdonosa, Fazekasné Pál Ágnes. Ma már elképzelhetetlen, de szüleik évtizedeken keresztül tisztességgel megéltek csupán a gombkészítésből. Az édesapa az akkor még nagyban termelő ruhagyáraknak szállította a különböző színű, formájú gombokat ipari mennyiségben.- Édesapám ügyes kezű gombkészítö iparművész volt. Évtizedekkel ezelőtt kreált gombjaiból még ma is találhatnak vásárlóink - mutatja büszkén Ágnes, miközben sorra húzza ki a különféle gombcsodákat rejtő fiókokat. - Természetesen ekkoriban még kézzel folyt a gyártás. Az alapanyagot a meglévő formákba öntöttük, s amikor megszilárdultak, ami néha napokat is igénybe vett, egyenként lukakat fúrtunk bele - meséli az üzletvezető. A többes szám nem véletlen, hiszen a nagyobb szállítások idején az egész család besegített a gombok elkészítésébe, így testvére, Péter és ő maga is szó szerint belenőttek a gombosszakmába.- Közgazdasági és kereskedelmi technikumot végeztem, ezt követően kipróbáltam magam más területen is, ám gyorsan rájöttem, hogy az irodai munka nem nekem való. Hiányzott a kereskedelem szépsége: a közvetlen kapcsolat az emberekkel, így gyorsan visszatértem a családi vállalkozáshoz. Első, akkor még csupán gombokat forgalmazó üzletünket az azóta már lebontott tömbben, az István úton indítottuk el 1973-ban - mondja Ágnes. A rendszerváltozás azonban alaposan átrendezte a kereskedelmi, szolgáltatói palettát, ezért üzletüket 1993-ban immár a mostani helyen nyitották újra, ahol kínálatukat rövidárufélékkel egészítették ki. Mint az üzlettulajdonos mondja, igyekeznek haladni a korral, a varráshoz nélkülözhetetlen kellékeken kívül újdonságokat is kínálnak az újpestieknek, akik szemmel láthatólag keresik is ezeket. Ottjártunkkor megannyi érdekes kellék talált gazdára a betérő vásárlók körében, akik között unokájának a ruháját javító nagyit és gyerekruhát igazító anyukát is láthattunk. C.R. Rövidáruüzlet (István út 12.) Tel.: (1) 369 1480 Tízesvillamos - különjárat Sziráki-mise Ez a mise nem egyházi szertartás, hanem a második első szerelem „kísérő eseménye". Heti két zongoraórával, a piac mögötti zeneiskolában. O hetedikes volt, én nyolcadikos, és ő volt szívem Sziráki Marija. Kedves, csillogó szemű, göndör mosolyú csitri, akinek a szemében mindig ott fénylett egy parányi csábítás, az alakuló nőiség simogató bársonya, de egy elutasító óvatosság is. Napközben ötig voltam az Árpád úton, magatehetetlen nagyanyám segítőjeként. Ezért jártam az Attila utcai iskolába, fél napom volt rá, hogy körülötte legyek. Hétköznap négy után jött anyám az Izzóból, és mentünk haza, a Fény mozi-házba. Igaz, a lányok akkor jöttek le vagy ki otthonról, amikor én már a hatalmas bérház folyosóját koptattam a haverokkal. Vasárnap nem jártam arra. Illetve nem egészen. Marival rövid randikat loptunk be a napok ellenőrzött szakaszaiba és a vasárnapokba is. Ilyen volt a zongoraórák menet- és jövetideje és a vasárnaponkénti 9-es mise a nagytemplomban. Sziráki Marit szigorúan nevelték. Szép, kedves lány volt, vigyáztak rá. Én „csábító" hírében álltam az anyja előtt. Figyelmeztették is Marikát, ügyeljen, hogy a bőrkabátos - ez voltam én, mert volt egy ronda műbőr kabátom - ne kerülgesse. Sziráki néni nem lelkesedett értem, Mari apukájára nem emlékszem, mert amikorra hazaért, én már távol voltam a környéktől. Öccsével szövetségesek voltunk: a kis, kerek arcú srác vállalta, hogy hozza-viszi a híreket Mari és köztem. „Fél óra múlva tud lejönni, de csak vásárolni megy." „Most nem engedik le, holnap dolgozatot írnak" - mondta, és már futott a haverjaihoz, nehogy lebukjon, hogy a „bőrkabátossal" diskurál. Hetente kétszer kísértem zongoraórára Marit. De hogy mit csináltam, amíg vártam rá, nem tudom. És azt se, hogy miről beszélgettünk hazáig. Hogy milyen volt zongorából az előmenetele? Műszaki pályát választott, és jó szakemberként tisztelték a Tungsramban. A vasárnapi mise más volt. Híre ment Újpesten, hogy vasárnaponként a 9-es misén prédikál egy pap, és fontos dolgokról beszél a fiataloknak. Egyre többen járnak a miséjére. Ezt hallhatta Sziráki néni és anyám is, mert otthon kifejezett biztatást kaptunk, hogy járjunk vasárnaponként a 9-es misére. Jártunk is. Ő a „sárga házból" jött, én a Fény mozi-házból, és a templomban jöttünk össze. Figyeltem a prédikációra, hallgattam a szuggesztív pap gondolatait, de - Isten vétkemül ne vegye - egyre sem emlékeztem. Mert azt figyeltem, hol lehet a tömegben Mari. Már a mise alatt találkozott a tekintetünk, aztán kifelé megtaláltuk egymást. Lehet, a Gondviselő segíteni akarta ügyünket, de végül nem sikerült neki. Útjaink elváltak. Felnőttként is megmaradt a kapcsolatunk. Osztálytársnője, később barátnője lett volt feleségemnek a Kanizsayban. Nem jól sikerült az élete. Évekkel ezelőtt tudtam meg, hogy gyógyíthatatlan beteg. Egyszer, amikor Újpestre jött, találkozni akartunk, de nem értem oda időre. Majd legközelebb - mondtuk akkor nevetve. De a legközelebb elmaradt, örökre... RÉTI JÁNOS
