Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-03-27 / 12. szám

Mozaik Családias nyomda Több mint húsz esztendeje, hogy Biró Endre és családja Újpesten létrehozta családi nyom- dáját. A kor igényeihez igazodva fokozatosan nőttek elismert kiadói és nyomdai vállalkozás' sá, miközben megtartották a családi jelleget. A szülök több évtizedes munka után, öt esz­tendeje mentek nyugdíjba.- Édesapám és édesanyám az Ofszet- és Játékkár­tya Nyomdában dolgoztak, ott ismerkedtek meg. A nyolcvanas évek végén betársultak egy kis nyomdába, és idővel a nővéremmel együtt kivásároltak min­denkit, így került a család kezébe a nyomda - kez­di Biró Krisztián, az alapító fia, a mai ügyvezető a családtörténetet, amely egyben a kisvállalkozásban üzemeltetett nyomda történetének kezdete is. A Biró Family Nyomda az elmúlt évek alatt fo­kozatosan vált egyre elismertebb kiadói és nyom­dai vállalkozássá. „A művészetért - a művésze­kért" jelmondatuk jegyében döntöttek a könyv­kiadás bevezetése mellett. Először antológiák megjelentetésével léptek piacra, ezt a szerzők re­gényei, verses- és novellásköteteinek kiadása és nyomdai munkája követte. Krisztián közgazdasági szakközépiskolában vég­zett, majd a családi nyomdában kezdett dolgozni.- Mindenképp nyomdász szerettem volna len­ni, hiszen már az iskolai szünetekben is itt dolgoz­tam, és nagyon megszerettem ezt a munkát. A fiatalember édesapja úgy látta jónak, ha Krisztián nem a tulajdonos fiaként érvényesül, hanem bejárja a szamárlétra minden fokát.- Talán még szigorúbban voltam fogva, mint az alkalmazottak. Sokáig egy­általán nem értettem, hogy apám miért volt ve­lem ilyen kemény. Csak akkor láttam be, hogy mi értelme volt apám szigorának, amikor nyugdíj­ba ment, hiszen hirtelen rám szakadt az irányítás minden felelőssége - vallotta be őszintén. Ekkor már bármilyen problémával, kérdéssel nyugodtan fordulhattak hozzá, mert - éppen a megszerzett gyakorlat miatt - tudott segíteni. A nyomda fő profilja a papíralapú ofszetnyomtatás: névjegykártya, meghívó, szórólap, újság, katalógus, könyv kerül ki tőlük. Utóbbiból több mint 150 saját kiadással büszkélkedhetnek. Ezek közül több újpes­ti témájú volt: a 2000-es év elején gróf Károlyi István­ról szóló kétkötetes kiadványt jelentettek meg, 2007- ben, a város százéves évfordulóján egy Újpest törté­netét feldolgozó, Biró Endre által válogatott saját ta­nulmánykötetet, valamint egy fotóalbumot adtak ki. Biró Endre, mondhatni, igazi polihisztor, aki nem­csak a nyomdászathoz, könyvkötészethez ért kivá­lóan, de szépen ír. így még ma, nyugdíjasként is so­kan kérik fel előszó megírására készülő kiadványuk elé. Emellett hobbiból helytörténettel és családku­tatással is foglalkozik. Nem véletlen, hogy 2000-ben Szent István-emlékplakettet, 2002-ben Krúdy-ezüst- érmet kapott, 2003-ban pedig a Magyar Kultúra Lo­vagja címet is elnyerte. De hogy az alma nem esett messze a fájától, azt abból is látjuk, hogy munkás­ságáéért 2012 októberében Krisztián is elnyerte a Krúdy Gyula-emlékérem bronz fokozatát, amelyet azok kapnak, akik sokat tettek Krúdy emlékének ápolásáért, műveinek terjesztéséért. G. R. Biró Family Nyomda és Könyvkiadó Nádor u. 26. Tel.: 1 369-9129 Tízes villamos - különjárat (10.) Előbb se korán Első szerelmi nyiladozásomat Ági jelentette, az Apolló-házban. A „Tatasos". Haját kakastaréjba fésülték, de Ági hadilábon állt a k betűvel, és t-vel helyettesítette. így lett hajvise­lete tatastaréj, Ági pedig a „Tatasos". A földszinten laktak, a ház úri szárnyá­ban, míg mi a harmadikon, jobb felől. A földszintet elvette a mozitető, amely másfél méteres falon tartotta a fölé ma­gasodó üvegsátort. Igen, a ház udvara egy emeletnyi magas mozitető volt. Nagyobb szerelem ébredt bennem a „Tatasos" unokatestvére iránt. Sokszor jött a rokonaihoz, akik szintén a föld­szinten laktak, a lépcsőfeljárónál. Náluk volt napokig, de a nevére már nem em­lékszem. Budáról jött, a Bem tér környé­kéről. Egyszer rávettem apámat, hogy nagyanyámtól, az Arany János utcából menjünk el a Bem térre, hátha látom szívem hölgyét játszani, sétálni, vagy mit tudom én... Vártunk,de hiába. Egyébként Ágit elvált anya nevelte, egyedül. Nagyvilági nő volt a ház föl­dön járó asszonyai között. Voltak kap­csolatai - nem lehetett nem látni az odajáró udvarlókat -, míg egy elég ron­da nagyon kitartónak bizonyult. Tatasos büszkén újságolta: „Féjhez mentünt!" Ezek a fellángolások folytatódtak az Attila utcai suli alsó tagozatában. Először Halász Tündébe volt fülig sze­relmes minden fiú. Vetélkedtek, hogy tanítás után ki vihesse egy darabon Tünde táskáját. A „hölgy" vonult, élvez­ve sikerét, és váltogatta a táskavivőket. Elkerült az Attilából, csak gimnazis­taként, a Kanizsaiban tűnt fel újra, maj­dani feleségem, Juli osztálytársaként. Ba­rátnők lettek. Az irodalom vonzotta, felnőttként egyik sikerírónk barátnője volt egy ideig. El is jöttek hozzánk, ami­kor mi már házasok voltunk. Sokáig tartottuk vele a kapcsolatot, jó házibulik voltak a Dózsa György úti villájukban. Akkor egy joghallgatóval, Lajossal járt, nővére. Csilla pedig egy ifjú foci-játékvezetővel. De ők nem sokat voltak otthon. Lajos behozta a kancsó bort, és elő­vette a gitárt. Irredenta dalokat éne­kelt, mi vele együtt, mert lassanként megtanultuk tőle a szövegeket. „So­mogy megye kellős közepében", „Szél űzi széjjel a fel legeket", „Muszka föl­dön lassan jár a posta..." Tünde egyetemet végzett, és dél­amerikai, latin-amerikai irodalmat fordí­tott, nagyszerűen. Mást már nem tud­tunk róla. Nem él. Öngyilkos lett. Halász bácsi híres rózsakertész volt. Két nemesítését a lányairól nevezett el. Az egyik Halász Csilla lett, a másik Halász Tünde. Aztán az Attilában találtunk új sze­relmet magunknak. Maricát, aki na­gyon szép volt, és szépsége igencsak el tudta venni az eszünket. Csapatos­tól kísérgettük haza mindennap. Na­gyon odavoltunk érte. Szülei értékel­ték, hogy mi értékeljük őt, és egyszer meghívtak bennünket a születésnap­jára. Felvettük az öltönyt, és nagy ille­delmesen beléptünk. Minden tökéle­tes volt. Vendéglátás, vendégszeretet és a felénk irányuló kedvesség. Csak nem éreztük odavalónak magunkat. Marica vegyész lett, vezető. Orszá­gos funkcióban is volt. Televízióban láttuk olykor. Büszkék voltunk rá. RÉTI JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom