Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-02-13 / 6. szám
SÖRÖZŐ ELŐTT VEREKEDTEK Söröző előtt verekedő társaságra lettek figyelmesek a rendőrök az Árpád úton a hajnali órákban január végén. Az egyenruhások azt látták, hogy a vendéglátóhely előtt több személy verekszik, majd ennek következtében az egyik férfi elesik. A rendőrök a söröző elé érve felszólították az ötfős társaságot cselekményük befejezésére, majd elfogásukat követően a kerületi rendőrkapitányságra állították elő az elkövetőket. A 46 éves sérült férfit a mentők a kórházba szállították, a 21-43 évesekből, köztük egy nőből álló verekedő társaság ellen garázdaság miatt folyik büntetőeljárás. | ERESZCSATORNÁT LOPOTT Többször is lopott az egyik Megyeri úti ház eresz- csatornájából az a férfi, akire a ház tulajdonosa figyelt fel a késő esti órákban, és hívott hozzá rendőrt január 27-én. A tulajdonos az udvaron tartózkodott, amikor egy férfi felmászott a kerítésre, és egy pohár vizet kért tőle, majd elmondta, hogy ő az, aki ellopta az ereszcsatornát - a nap folyamán több darabot is elvitt belőle. A rendőrök elfogták a helyszínen tartózkodó 22 éves hajléktalan férfit, akinek lopás miatt kell felelnie. TÖBBSZÖRÖSEN KÖRÖZÖTT SZEMÉLYT FOGTAK Testvérének a nevét adta meg az a férfi az őt igazoltató rendőröknek, aki ellen többszörös körözés volt érvényben. A járőrök iratainak átadására kérték a férfit, aki azt állította, hogy azokat nem tartja magánál. Azonosítására az újpesti rendőrkapitányságra állították elő, amikor is kiderült, hogy négy, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság és a Budai Központi Kerületi Bíróság a férfi körözését rendelte el, valamint ellene európai elfogatóparancs volt érvényben. Többszörös közokirat-hamisítás miatt az újpesti rendőrség indított eljárást ellene, valamint büntetés-végrehajtási intézetbe szállíttatták. ÚJPALOTÁN FOGTÁK EL Több hatóság által is körözött férfit fogtak el az újpesti rendőrök a XV. kerületi Molnár Viktor utcában január végén. Az újpesti nyomozók adatgyűjtést követően jutottak el az újpalotai címre, ahol elfogták a 36 éves férfit, akit a Fővárosi Törvényszék - letöltendő szabadságvesztés megkezdésének elmulasztása miatt -, a IV. és XV. Kerületi Bíróság, a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábban elkövetett, összesen öt, vagyon elleni és erőszakos bűncselekményekkel összefüggésben is körözött. Az elfogott férfi megkezdte büntetésének letöltését. MOA MUNKAHELYÉRŐL LOPOTT Elfogták az újpesti rendőrök azt a férfit, aki a munkahelyéről lopott eszközöket az interneten akarta értékesíteni. A harmincéves férfi raktárosként dolgozott a munkahelyén, ahonnan tavaly szeptemberben és decemberben különböző hang- és fény- technikai eszközöket lopott el, majd ezeket álnéven regisztrálva az interneten akarta értékesíteni. A bevezetett nyomozási cselekmények alapján az újpesti rendőrök beazonosították a férfit, majd február 6-án a délelőtti órákban Vili. kerületi tartózkodási helyén elfogták. A lakásban tartott házkutatáskor a rendőrök megtalálták a cég által Magyarországon egyedüliként forgalmazott nagy értékű eszközöket - villamossági és műszaki cikkeket. (police.hu) Diákoknál az Aldozatsegítő Hálózat 9 SZÉCHÉNYI TERV Már több mint huszonegy felső tagozatos osztályban tartottak interaktív ismertető foglalkozásokat az Aldozatsegítő Hálózat Fejlesztése elnevezésű projekten belül. Az 5-8. osztályos diákok érdeklődve fogadták az előadásokat, és az is kiderült, hogy bátran fordulnak a szülőkhöz, tanárokhoz, ha szükséges Ahogyan korábban megírtuk, az Áldozatsegítő Hálózat projekt egyik alappillére az áldozattá válásban leginkább érintett korosztályok (10-18 évesek és időskorúak) tájékoztatása a számukra szervezett interaktív előadásokon keresztül. Ősszel az időseknek szerveztek interaktív ismertetőket, jelenleg pedig az 5-8. osztályosok informálása zajlik, több iskolában pedig már valamennyi felsős osztály részt vett az Áldozatsegítő Hálózat programjain. Dr. Vájná Virág, a tréningek egyik előadója szerint utóbbi korcsoportban egyértelműen pozitívak a tapasztalatok. Eddig huszonegy osztályban tartottak előadásokat, amelyek játékos formában zajló interaktív foglalkozások voltak. Ezeken a rendhagyó tanórákon téma volt a konfliktuskezelés több lehetséges formája, beleértve azt is, amikor a diákok kezdeményezői vagy elszenvedői valamilyen konfrontációnak. Az eddigi foglalkozásokon kiderült az is, hogy a felsős korosztály fogékony a téma iránt, találóak a kérdésfelvetéseik, és határozott válaszokat adnak arra is, ők hogyan kezelnék a különböző szituációkat. Dr. Vájná Virág szerint a diákok túlnyomó többsége (még) mer a felnőttekhez fordulni, legyen szó akár szülőről, akár tanárról. Az egyik játék egyébként pont ennek a bizalmi szálnak a meglétét méri fel. Az Áldozatsegítő Hálózat projekt keretén belül a tanároknak külön tartanak majd előadásokat, amely konzultációknak része lesz az iskolákban szerzett tapasztalatok összegzése is, erősítve a pozitívumokat. M. Orbán A. M ÚJpest B9 Újpesti Bűnmegelőzési m Sáy Önkormányzata Polgárőr Egyesület BÉlll Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu Oé 40 131630 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. \