Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-12-11 / 44. szám
Mozaik Utcáról utcára Barátságos és barátkozó- Újpesten közel háromszáz elnevezett közterületet találunk. Sorozatunkban arról kérdezzük az újpestieket, tudják-e, kiről, miről kapta nevét az utca, ahol otthonuk található. Ezúttal a Venetianer utcában „vendégeskedünk", a Deák utca szomszédságában, professor emeritus Sipos Lajos irodalomtörténésznél, Újpest díszpolgáránál, akitől megtudtuk, az ötvenes években Venetianer Lajosról nevezték el az utcát, mostanra azonban csak a család vezetékneve maradt, talán az egyszerűség kedvéért.- Kiterjedt családról van szó, jelenleg is tudunk egy leszármazottról, aki mikrobiológusként ér el sikereket. Az utca kétségkívül Újpest egykori főrabbijának állít emléket, aki tudósként is megmaradt az emberek emlékezetében. Kecskeméten született, 1892-ben került Újpestre. Tizenkilenc könyv és közel másfél száz értekezés maradt utána - mondja a tanár úr. - Nagy jelentőségű A bibliai történet és az újkori ásatások című, 1906-ban megjelent könyve, fő műve pedig a nem sokkal a halála előtt, 1922-ben kiadott, A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig, különös tekintettel gazdasági és művelődési fejlődésére című kötete. Újpest fejlődésében nagy szerepet játszott a gróf Károlyi István által betelepített zsidó lakosság - meséli tovább az ELTE professor emeritusa. - Mint megtudjuk, Venetianer Lajos hozta létre Újpesten a zsidó nőegyletet, az Iparos és Kereskedő Ifjak Egyletét, és működtetője volt a Szegényekre Figyelő Egyletnek is. Halálakor nemcsak Újpest, de az egész ország gyászolta. Fia az Egyesült Izzóban lett vegyész, aki a munkaszolgálatból soha nem tért haza - fűzi hozzá beszélgetőpartnerünk. - Az utca névadása azt az időszakot tükrözi, amikor helyi egyházi személyiségeket választottak közterületek névadóinak. Az utcára a földszintes házak a jellemzőek, elvétve akad néhány emeletes ház, például az, amelyben 1963 óta mi is lakunk. Barátságos és barátkozó utca volt - tudjuk meg. - A Deák utcához közeli sarkon, az iskola falán emléktábla jelzi, hogy itt nyílt meg Újpest első saját alapítású gimnáziuma, a Magyar Királyi Állami Főgimnázium, ahol Babits Mihály tanított. Újdonság az iskola közelében kialakított fekvőrendőr és az egyirányúsítás: az utca a József utcától a Deák utcáig járható, a másik oldalról tilos a behajtás. B. K. Idézzük az Újpesti utcanévlexikont: (1954, előzőleg Venetianer Lajos utca, 1928, Honvéd utca, 1949, Lőwy Izsák utca, 1919, Liliom utca 1882 előtt) József Attila utca 30.-tól a Deák Ferenc utca 7.-ig. Venetianer Lajos (1867— 1922) újpesti főrabbi, vallástörténész és régész volt. Hahóóó, Újpest! zámos újpesti kisbabás családhoz látogatott már el az Újpesti Babaköszöntő Megérkeztem!- macija. Az önkormányzat ajándék- csomagjában csupa hasznos ajándék, body, kistakaró, hűtőmágnes oltási naptárral, mappa, illetve pelenkacsomag található. A védőnők által átadott csomagot örömmel fogadják a kisgyermekes családok. Arra kérjük a büszke szülőket, nagyszülőket, fényképezzék le csemetéjüket újpesti bodyban, és a képet jpg formátumban küldjék be szerkesztőségünkbe. Örömmel tesszük közzé a kisbabákról készült fotókat - névvel ellátva - az Újpesti Naplóban, továbbá az ujpest.hu weboldalon és az Újpest- Káposztásmegyer Facebook-oldalon. E-mail címünk: szerkesztoseg@ ujpestimedia.hu. Csatoltam kislányunkról egy „Újpest-megérkeztem- bodys" fotót. Üdvözlettel: Kiár'Krisztin Noémi Fruzsi vagyok. Újpesten lakom. Tremmel Szófia 2014. május 29-én született. TÁJ ÉKOZTATÓ Budapest Főváros Kormányhivatala IV. Kerületi Hivatalánál a 2014. év végi munkaszüneti napok körüli munkarend a következők szerint alakul: • 2014. december 12. (péntek) munkanap (nyitva tartás: 8.00-17.00, sorszámhúzás 16.30-ig) • 2014. december 13. (szombat) munkanap (nyitva tartás: 8.00-13.00, sorszámhúzás 12.30-ig) • 2014. december 22-e és 29-ei hétfői napok (nyitva tartás: 8.00-17.00, sorszámhúzás 16.30-ig). A Hajló u. 42-44. szám alatti kirendeltség zárva tart. • 2014. december 23-a és 31 -ei napok (nyitva tartás: 8.00-12.00, sorszámhúzás 11.30-ig). A Hajló u. 42-44. szám alatti kirendeltség zárva tart. • 2014. decefnber 30. (kedd) munkanap (nyitva tartás: 8.00-16.00, sorszámhúzás 15.30-ig). A Hajló u. 42-44. szám alatti kirendeltség zárva tart. • 2015. január 10. (szombat) munkanap (nyitva tartás: 8.00-13.00, sorszámhúzás 11.30-ig) A hivatal 2014. december 24-25-26-án és 2015. január 1-2-án zárva tart. DR. BALOGH SZILVIA hivatalvezető CSOKONAISOK SZEREPLÉSE A BELVÁROSBAN Nagy sikert aratott az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium Gyermekkara december 6-án. Az Adventi Missziós Hetek alkalmából a Belvárosi Szent Mihály-templomban karácsonyi dalokat és regélős táncot adtak elő, Pászti Károly pedagógus vezetésével.