Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-12-11 / 44. szám
Múltidéző A Clarisse Pavilon A képeslap 1912-ben készült, és a Károlyi-kórház új szárnyát ábrázolja a kert felől nézve. A kórház Ybl Miklós (1814-1891) irodájának tervei szerint épült 1895-ben, gróf Károlyi Sándor (1831-1906) és felesége, gróf Kornis Clarisse (1834- 1906) költségén, magánkórházként. A gróf hamarosan felismerte, hogy az egyre gyarapodó nagyközségnek több egészségügyi ellátóhelyre van szüksége, ezért 1899-től nyilvánossá tette az intézményt. A grófi házaspár döntésének nyomán a téli időszakban a szegények - elsősorban az ott kezelt betegek - az egészségügyi ellátáson kívül meleg ételt és karácsony tájékán ajándékot kaptak az uradalom költségére. A hatvan személy ellátására tervezett kórház hamarosan szűknek bizonyult, ezért az akkori lehetőségeket maximálisan kihasználva száz főre növelték az ágyak számát. Az alapítók halála egy időre megakadályozta a tervezett bővítést. Erre csak 1911-1912-ben került sor, amikor az utód, gróf Károlyi László (1859-1936) és felesége, Apponyi Franciska grófnő (1879-1958) kezdeményezésére felépült a Clarisse Pavilonnak nevezett új épületszárny, amellyel együtt már százötven betegágy elhelyezése vált lehetővé. Az építészetileg viszonylag egyszerű, klinkertéglával díszített pavilon külső-belső kivitelezési megoldásaiban az egyszerűségre, a használhatóságra törekedtek. Berendezése jóval költségesebb volt. A korabeli feljegyzés szerint korszerű villanyvilágítással, központi fűtéssel és állandó meleg vízzel látták el a mosodát, a konyhát és a kórtermekhez tartozó fürdőket is. A műtők és a laboratóriumok a legmodernebb műszereket kapták. Az épületben vegyi és bakteriológiai laboratórium, röntgenszoba és vizsgálószoba működött. A teljesen csempézett műtőt a tervező természetes fénnyel is kiválóan ellátta, a fotón látszik kívülről is a hatalmas ablaksor. A kórház emlékalbumából idézzük: „Amíg tehát egyrészről a legpe- dánsabb hygienikus tisztántartha- tóság keretein belül a legegyszerűbb volt a vezérelv, addig másrészről a legpazarabb bőkezűség ott, ahol a kórház gondjaira bízott beteg épsége és egészségének mielőbbi teljes helyreállítása a cél." A Fővárosi Önkormányzat Károlyi Sándor Kórháza ma is a gyógyítás szolgálatában áll, a Nyár utcai épület őrzi egykori szerkezetét és homlokzatát. B. K A rovat tanácsadó szakértői: Szöllősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténészek. Felvételek: UKK Neogrády László Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Svajer Barbara. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Tízesvillamos - különjárat Attila: a suli Mindenki emlékszik az első iskolájára, minél inkább múlik az idő. Az én első iskolám Újpesten volt, az Attila utcában. Szép épület, ma is áll, de ki tudja, meddig? 1902-ben kezdte működését általános iskolaként, és 2008 szeptemberében mint Bródy Imre Gimnázium fejezte be küldetését. Az egyemeletes, magyar szecessziós, lechneri stílusú épület Baumgarten Sándor és Herczegh Zsig- mond, a korszak két kiváló építészének tervei szerint készült, és műemléki védelem alatt áll. Korosztályom 1952-ben lépte át a kapuját, és nekünk 1960-ig a világot jelentette. Az olvasás, írás és számolás megtanulását, az udvari focizásokat és első szerelmeink nyiladozását. Azt is hihetné valaki, hogy az „Attilának" köze nem volt a 10-es villamoshoz. De volt. Az Árpád út villamospályájához mindennek és mindenkinek volt köze. Ott mentünk le a Dunához, vagy fel, az Állami felé. Suli után ott fogytak el a szegényebb és verekedősebb srácok a földszintes bérházak rengetegében, meg ott futottak át a lányok a síneken, akik a Mahart-házban laktak. Mert akik a másik sárgában, azok addigra már otthon voltak, hacsak a sarkon lévő homokozóban nem volt valami verekedés. Szóval ez év nyarán (2014) hívnak, hogy telefonon keresnek Kaliforniából. Ki az isten? Kaliforniából? Férfihang, pár szót váltunk, és már minden tiszta: az Attilában, alsó tagozatban osztálytársak voltunk Bánás Lajossal, Gyűszű Margit osztályában. O volt a telefon túlsó végén. Elküldték neki az Újpesti Naplót, amelyben az „Alsó tagozat, felsőfokon" rész jelent meg, s abban megtalálta a nevét. A „kis Bánás" csenevész, rossz kis kölök volt, és rondán beszélt. Be is hívatták az apját, hogy tanítsa rendre a fiát. Megtörtént. Egy napon hazafelé menet Lajos valamit megint el- kanyarított, magyarosan. Ekkor a hátunk mögül érces férfihang - az apja - rivallt rá: az isten erre meg arra, Lajos (ami ez után következett, azt csak 18 éven felüliek olvashatnák szülői felügyelet mellett), te csak rondán tudsz beszélni? Csak rondán tudott. A telefon után üzeneteket váltottunk, hívtuk egymást, mondta, hogy jönnek látogatóba, találkozzunk. Úgy legyen, mondtam, és úgy lett. Ugyancsak volt osztálytársunkkal, Völgyi Lacival lejöttek Debrecenbe, és ötvennyolc (!) év után találkoztunk. Nem nőtt meg, nem lett egy szépfiú, de nem beszélt csúnyán. Ötvenhatban disszidáltak, azóta Amerikában él, családja van, és újságírással (is) foglalkozott. Nyugdíjas. Aztán felvetődött, hogy csináljunk egy attilás találkozót jövő tavasszal, ameddig áll az épület, és próbáljunk összejövetelt szervezni az „Attila"emlékére. RÉTI JÁNOS Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával.
