Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-27 / 42. szám
Múltidéző aA/^y/? eó-/zv.sjó-/ uv. ré rész Sorozatunkban egykori újpesti városképeket, utcarészleteket szembesítünk a mával. Az Újpesti (északi összekötő) vasúti híd z Újpesti vasúti híd a Népszigeten ível át, és az esztergomi vasútvonal hídja. A dorogi szénmedencében bányászott szenet gazdaságosan eljuttatni a pesti gyárakba és Magyar- ország keleti részére a 19-20. század fordulóján gyakorlatilag csak vasúton volt lehetséges. A szállítási útvonal az Újpesti vasúti híd - azaz akkor még Északi összekötő vasúti hídnak nevezték - megépítésével mintegy száz kilométerrel lerövidült. Az 1894-96 között épült híd megalkotására kiírt pályázatot egy olasz cég nyerte, ám az acélszerkezetet magyar műhelyek gyártották. Újpest felől a híd akkori egységei, Iványi János Újpestért díjas építőmérnököt idézve: „A Váci úti gyalogos átjáró, a Váci út feletti rácsos tartó, a Váci út-parti pillér közötti rácsos tartó, az öbölág feletti (az egykori, körülbelül 1905-ben készült képeslapon látható) rácsos tartók és a mederhíd hét, egyenként 92 méter fesztávolságú és az óbudai parti mezőben 20 méter fesztávolságú rácsos tartó." Hozzáteszi: a mederpillérek alapozása az akkor újdonságnak számító keszonos technológiával, a parti támaszoké szádfalkörülzárással történt. A MÁV 1911-ben vette át a hidat az olasz cégtől, de a megnövekedett terhelési igények miatt 1932-35 között meg kellett erősíteni. A hidat a második világháborúban több légi csapás érte, majd 1944 decemberében a németek felrobbantották. A helyreállításra 1954-55-ben került sor. Úgy tervezték, hogy a „K" rácsozású mederági híd tíz-tizenöt évig fog „szolgálni", s ebből több mint ötven év lett. Az újpesti mederági szakaszt teljesen újjá kellett építeni. A hidat 2008-ban - háromhavi vágányzár mellett - cserélték. A mederági hidat a jelenlegi végleges állapotra, az újpesti szakaszt „csak" felújították, de ennek során elbontották a mederági gyalogos feljárót. A hídra gyalog és kerékpárral egyaránt az Újpest vasúti megállótól, illetve a Bocskai utca felől lehet feljutni. A hídról készült új felvételünkön látható az a változás is, ahogy a jelen óriásplakátjai színesítik az elénk táruló képet. B. K A rovat tanácsadó szakértői: Szölíősy Marianne és Krizsán Sándor helytörténészek. Felvételek: Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény és Várai Mihály. Sorozatunkat kövesse a www.facebook.com/ujpest.kaposztasmegyer oldalon is! Tízesvillamos - különjárat Jegyesek Most nem arról a fiúról és lányról lesz szó, akik bal kezükön viselik a karikagyűrűt, jelezvén, hogy még nem házasok, de hamarosan meglesz az esküvő, hanem arról a helyzetről, amikor 1969 nyarán a BKV leszippantotta járműveiről a kalauzokat, és helyettük kis lyukasztó- herkentyűket alkalmazott. Kilenctagú négyzetráccsal ellátott vonal- jegyek kerültek forgalomba (átszálló már nem volt), amelyeket a masina -beállításától függően - három helyen ki is lyukasztott. Na de melyik három helyen? Az volt a járat kódja, ezen állt vagy bukott a művelet! Ettől kezdve az utazóközönség két táborra szakadt: bérletesekre és jegyesekre. A bérleteseknek könnyű volt, utazgattak összevissza - na, jó, a pénzükért tehették -, a jegyesek meg lukasztottak, vagy éberen figyelték, jön-e ellenőr, azaz mennyi esély van a bliccelésre. Ez így volt szerte Budapesten, Újpesten és persze a 10-es villamoson is. A jegyesek társasága további két részre oszlott: voltak, akik becsületesen lukasztottak, és voltak, akik azon törték a fejüket, hogy lehetne kivédeni legalább egy lukasztást. Azaz ne kelljen további használatra alkalmatlanná tenni. Tömören: hogy lehetne bliccelni? Akadtak ötletek és hozzá módszerek is. Ilyen volt a korábban lukasztott jegyek összegyűjtése, felszálláskor az egyik használtnak a próbalukasztá- sa fejjel lefelé, megismerni az aktuális kódot, majd hirtelen végignézni a régieket, van-e köztük olyan, amelyik megegyezik az ott, akkor érvényessel. De volt, aki csak betette a jegyét egy lukasztóba, és várt, jön-e ellenőr, vagy nem jön. Ha jött, lukasztott, és mire a „hatóság" odaért hozzá, már kezelt volt a jegye. Ha nem, leszállt, amikor eljött az ideje. Voltak, akik számolták, hogy egy hónapban mennyit nyertek a bliccelésen, és mennyit buktak az ellenőrökön. Közülünk Vili, a klubvezető művészi szintre fejlesztette a műfajt. Mi bérletesek voltunk, ő jegy nélkül utazott. Azt mondta, elvből nem fizet a BKV-nak. Minden hónapot megnyert az ellenőrökkel szemben! Kifogyhatatlan volt az ötletekből. Vagy fel sem szállt, mert már a megállóból látta, hogy fenn vannak az ellenőrök, vagy leugrott az utolsó pillanatban, ha látta, hogy épp felszállnak, és inkább megvárta a következő villamost vagy buszt. Nekem az tetszett legjobban, amikor későn vette észre az „ellenfeleket", akik le is csaptak rá, és kérték tőle a jegyet. „Azonnal adom" - mondta, és kotorászott a zsebében. „Van jegye egyáltalán?" - fogta szigorúbbra az ellenőr. „Természetesen." Azzal elővett egy hatalmas marék kezelt jegyet a zsebéből. Lehetett vagy ötven-hatvan jegy. „Ezek között kell lenni... Csak találjuk meg." Az ellenőrök a megállóban leszálltak. Vili utazott tovább velünk. RÉTI JÁNOS
