Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-20 / 41. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, 2014. november 20. Sport Ivett legyőzte a vb-ezüstérmest élen állt. A körben végül mégsem vele, hanem a 3. és a 4. helyről hajrázó svéd, illetve amerikai versenyzővel kellett megküzdenie. Hannah Miller szeptember közepén az olaszországi Lombardia Trophyn szerzett már egy ezüstérmet, Isabelle Olsson pedig a nizzai versenyen nyert bronzot. Ivett három juniorversenyen van túl, amelyek közül a nagyszombatit meg is nyerte.- A körben négy különböző tripla ugrást mutattam be, és mindhárom forgásom a legnehezebbek közé tartozott - mondta a verseny után a bronzérmes. - Komolyabb hiba egyedül a toe loopos kombinációban fordult elő, és ez az ezüstérmembe került. Technikai pontszámommal még így is megvertem a végül előttem végző svéd lányt, de összesítésben ez a bronzérmes helyre volt most elég. Ivett legközelebb december elején a budapesti Mikulás-kupán lép jégre hazai közönség előtt. (CG) A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség úgynevezett Icechallenger- sorozatának nyolcadik állomása zajlott a hétvégén Grazban. Az újpesti Tóth Ivetta harmadik helyen végzett a versenyen. Fantasztikus korcsolyázásának köszönhetően maga mögé utasította többek között az oroszok felnőtt-világbajnoki ezüstérmes versenyzőjét, Alena Leonovát. Tóth Ivett a felnőttek első nemzetközi megmérettetésén máris olyan nevekkel került ösz- sze, mint a világbajnoki ezüstérmes orosz Leonova, aki a rövid program után még az Tizenegy mérkőzésből tizenegy győzelem Az UTE öregfiúk labdarúgói a 2014- 2015-ös őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzését is megnyerték, és ezzel pontveszteség nélkül lettek őszi bajnokok. Az ötödik fordulóból elmaradt MTK elleni rangadónak nagy tétje volt, hiszen a győzelemmel tíz pont előnnyel várják Szlezák Zoltánék a tavaszi folytatást. 2002-ben vette át a csapatot Ambrus Imre menedzser, akinek az irányítása alatt már nyolc alkalommal szereztek bajnoki címet az UTE öregfiúk futballistái. Imre bácsi, akit a fiúk és a lila-fehér foci szerelmesei csak egyszerűen Pipi bácsinak neveznek, nagyon büszke a fiaira.- Könnyű dolgom van a srácokkal - mondta. - Szinte valamennyien újpesti színekben rúgták a labdát korábban, és ma is vallják, szeretettel jönnek haza. Nekem különösebb dolgom nincs velük, hiszen mit is mondhatnék az egykori válogatottaknak vagy éppen az NB l.-et megjárt játékosoknak? Inkább a szervezéssel foglalkozom, figyelek arra, hogy mindenkihez eljussanak a soron következő mérkőzésekről az információk. A legtöbb energiát a találkozók előtti körtelefonok emésztik fel, mert semmit sem bízok a véletlenre. Megbeszélem a randevút, figyelek a szerelésre, és intézem a meccsek utáni baráti összejövetelek helyszíneit. A csapat kapitánya, Szlezák Zoltán is régi motorosnak számít Újpesten. Kétszázötvenöt meccset játszott lila-fehérben, edzősködött Újpesten, és ma egyik oszlopos tagja az öregfiúk gárdájának.- Sokszor megkérdezik tőlem, miért fárasztom magam hétről hétre a meccseken. Egyszerű a válasz: mert jó találkozni a régi játszótársakkal, úgy a lilákkal, mint például az ellenfeleknél pályára lépő haverokkal. Jó tudni egymásról, jó emlékezni, és nagyon jó mozogni és nyerni. Mert, azt senki se feledje, a mi csapatunk a győzelmekért lép pályára.- Szinte lehetetlen felsorolni a játékosokat, nem is kérem tőled a neveket. Inkább azt kérdem: milyenek a mécsesek? Lehet mondani, hogy amolyan öregurasak?- Egyáltalán nem. Komolyan hajt mindenki, hiszen ha valaki igazi sportember, akkor nehezen adja a bőrét. Mi például nagyon készültünk az MTK elleni találkozóra, pedig már őszi bajnokok voltunk, de egyáltalán nem mindegy, hogy pontveszteség nélkül zárjuk a szezont, vagy csak egyszerűen az első helyen várjuk a folytatást. Oda is tette mindenki magát, meg is lett az eredménye. Büszkék vagyunk arra, hogy tizenegy meccsből tizenegyet megnyertünk.- Most hosszú pihenő következik?- Pipi bácsinak köszönhetően lesz bőven elfoglaltságunk a téli szünetben. Megyünk például a már jól bevált salgótarjáni focigálára, és a tervek szerint Győrben is pályára lépünk a Fehér Miklós-emléktornán. (gergely) Apró hokisok szép eredménye November első hétvégéjén Ljubljanában vettek részt az UTE 2006-os születésű, minikorosztályos jégkorongozói. Öt nemzet tizenkét csapata lépett jégre a tornán, amelyen a lila-fehér apróságok az előkelő negyedik helyet szerezték meg. A dicséretre méltó helyezés mellett Rácz Gergőt választották a torna legjobb kapusának. Felső sor, balról jobbra: Nagy Attila edző, Ladnyik Zsombor, Almás Zétény, Molnár Levente, Madarász Ábel, Nagy András, Keszthelyi Miklós edző; alsó sor: Kopfer Ádám, Márton Levente, Dobosy Máté, Pásztor Kevin és Rácz Gergő