Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-20 / 41. szám
Múltidéző Világmárkák elérhető közelségben Emlékeznek még a Vissza a jövőbe trilógiára? A kérdés költői volt, hiszen Marty McFly és az őrült feltaláló, dr. Emmet Brown izgalmas perceket szerzett minden korosztálynak. A film egyik emlékezetes részlete Marty „önbefűzős" Nike sportcipője, amelyet akkor még mindenki irigykedve nézett. Magyarországra a nyolcvanas években kezdtek beszivárogni azok a világmárkák, amelyeket ma már szinte minden sarkon megvásárolhatunk. Újpesten 1981-ben nyitott meg a Viszlay Sport, ahol a legújabb világmárkák sorakoztak. Az üzlet azóta Több mint harmincéves a sportbolt megjelentek a népszerű márkák is, mint a Nike, az Adidas, a Puma, az Arena, a Roxy, a Quiksilver, a Converse. Azóta azt üzlet Újpest legfelszereltebb sportboltjává nőtte ki magát, és az egészségmegőrzésre is nagy hangsúlyt fektet. A sportruházat és a kisebb sporteszközök mellett fitneszgépeket és kerékpárt is vásárolhatunk. Bár az üzlet méretéből adódóan ezekhez a termékekhez rendelés útján juthatunk hozzá, de elképzelhetetlen, hogy olyan sporttal kapcsolatos kívánságunk legyen, amely „a Viszlaynál" ne teljesülne. Az árucikkekért pedig egészségkártyával, szabadidős SZÉP-kártyával, Erzsébet- és Sodexo-utalvánnyal, valamint beiskolázási utalványokkal is fizethetünk. Az Újpest Kártya-tulajdonosok minden termékre tíz százalékos kedvezményt kapnak. Ugye, érdemes betérni? DÓMJÁN VIVIEN VISZLAY SPORT, Budapest IV., Árpád út 64. Tel.: 06-1 369-9164 túl van két költözésen, de még mindig Újpest első sportboltja, ahol - akár a mesékben - nyugodt szívvel kívánhatunk bármit, ott terem.- A sportüzletünket 1981-ben tornadresszel, tornapapuccsal, fürdőruhával kezdtük - meséli Viszlay Norbert, az üzlet tulajdonosa. - Később Tízesvillamos - különjárat Európától Japánig Újpesten volt főnök, igazgató, vezérigazgató, elnök, titkár, főtitkár. De Vezér csak egy! Dienes Béla, a magyar ipartörténet egyik koronatanúja. Minisztériumi főmérnökként láttam az iparág helyzetét. Az új vezérigazgató személyére kilenc nevet tettem le a miniszter elé, ő azonban azt mondta: te leszel az Izzó vezérigazgatója! 1962-t írtunk. Létrejöttek új elektronikai vállalatok, köztük a Videoton. Meg kellett teremteni a televízió-képcső hazai gyártását, és fejlődött a félvezető-technika. Ilyen helyzetben kezdődött két évtizedes vezérigazgatói történetem. A magyar gépiparnak az exportpiacon sok keresnivalója nem volt, viszont az Aschner Lipót által létrehozott Tungsram-bázis, tizenkilenc országban, az igen! A sokirányú jelenlét tájékoztatott a piac igényeiről, felvevőképességéről, és utat nyitott Európa, illetve a világ más tájai felé. A szocialista reláció szűkös volt számunkra, de nekünk adott volt a tőkés orientáció. Amerikában is alapítottunk üzemet, és oda is szállítottunk lámpát. Mintegy hétezer gyártmányunk volt, és egyetlen embert sem bocsátottam el. Éltünk is a helyzettel: 1970-re a Philips és mi kiléptünk a halogénlámpával a világ autóipara elé, a Tungsram a legfejlettebb autógyárak szállítója lett Európától Japánig. Hatalmas piacok indokolták a vidéki ipartelepítést: Magyarország tíz városában hoztunk létre korszerű gyárakat. Felismertük, mennyire fontos a szakmai műveltség növelése, a továbbképzés, az életkörülmények javítása. Folyamatosan kötöttünk tanulmányi szerződéseket. Úttörők voltunk a vállalati lakásépítésben. Csak Budapesten 2700 dolgozónak adtunk otthont alacsony belépési díjjal, hosszú lejáratú hitelre. Országosan figyelemre méltó volt a vállalat kulturális és sportélete is. 1982-re befejeződött a vidéki ipar- telepítés, gyártásba kerültek az új korszerű termékeink, és mégis felálltam a vezérigazgatói székből. Nekem a gyár az életet jelentette. Biztosan voltak húzásaim, újrakezdve sok mindent másként csinálnék, de nincs újrakezdés. A feleségem társam volt mindenben, de mára egészsége és az én fizikai állapotom is megromlott. Úgy ébredünk reggelente, hogy éljük meg a holnapot. Mind a ketten. (A Tungsram-arcélek című, 2005- ben megjelent, az Izzó legkiválóbb szakembereit bemutató könyv nyomán. Dienes Béla a könyv megjelenését már nem érte meg, 2005 januárjában eltávozott közülünk. A szerk.) RÉTI JÁNOS