Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-20 / 41. szám
ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, 2014. november 20. Köztér Régi-új alpolgármesterek Folyamatos megújulás Az októberi önkormányzati választás eredményeként három régi-új alpolgármester segíti a polgármester munkáját. Sorozatunkban ezúttal Rádi Attilát kérdezzük, két alpolgármestertársáról, Nagy Istvánról és dr. Molnár Szabolcsról korábbi lapszámainkban olvashattak. Rádi Attila 2006 óta önkormányzati képviselő, ezúttal is egyéni választókerületben győzve lett a testület tagja, és a polgármester javaslatára ismét Újpest alpolgármestere. A városüzemeltetés a szakterülete.- Miként fogadta az újraválasztását?- A városközpont megválasztott képviselőjeként öröm és megtisztelő számomra a sok szavazat, köszönöm a választóknak a támogatást. Jómagam 1990-óta óta dolgozom a helyi közéletben, a polgári oldalon. A polgármester úr felkérését a bizalom jeleként értékelem, és arra bátorít engem és kollégáimat, hogy a megkezdett munkát folytatni kell.- Ezúttal öt évre tervezhet ön is. Mit szeretne elérni?- Sokan hajlamosak csak ciklusokban gondolkodni, de véleményem szerint nem ilyen élesek a határok sokkal inkább folyamatokban érdemes gondolkodni. Ezért elsősorban arra törekszem, hogy a már megkezdett felújításokat, építkezéseket befejezzük, az elmúlt években elkészült terveinket az újpestiekkel együtt működve végleges formába öntsük, és hozzálássunk a megvalósításhoz. Jelenleg is folyamatban van és 2015-ben befejeződik a Tél utca felújítása, a Rózsa utcai tér átalakítása, a Semsey- parki új „Lila" sportpálya építése. Jövő évben amennyiben a tervezések is megfelelő ütemben zajlanak, hozzákezdünk az Ugró Gyula sor és környezetének átalakításához és folytatni fogjuk a Nyár utca menti lakótelepi közterületek megújítását is, a kertvárosban pedig újabb és újabb utcák kapnak majd új burkolatot. Kiemelt terület a közbiztonság. Karácsonyra 25 új térfigyelő kamerát fogunk bekapcsolni, és 2015 év első hónapjaiban további 30 új kamera lép majd szolgálatba. A biztonságos közlekedést szolgálja a Türr István - Nádor utca kereszteződésben kiépítendő új jelzőlámpás csomópont is. Remélem, hogy az építéssel számos balesetet meg tudunk majd előzni ezen a forgalmas útszakaszon. A következő években a fentieken túl a legfontosabb feladatnak a város köztisztaságának fenntartását és a Városgondnokság munkájának fejlesztését tartom. Továbbra is elkötelezettek vagyunk a város tisztaságáért, parkjaink, játszótereink karbantartásáért. Biztos vagyok abban, hogy az eddigihez hasonlóan nagyon sok javaslat, kérés érkezik hozzánk, amelyeknek a megvalósításával elősegítjük az itt élők jobb közérzetét, hogy egyre többen érezzék fontosnak Újpestet, a várost, ahol szeretünk élni. B. K Újra nyit az újpesti oltópont Az Újpest Önkormányzata és a Sanofi által életre hívott, influenza elleni oltópont idén is vár mindenkit, aki betöltötte a 18. életévét, és védené önmagát vagy a környezetét az influenzától. Az oltóponton a hagyományos és a mikrotűs védőoltás is beadatható. KÖZPONT ÚJPESTI OLTÓPONT (/(jpezst! Az orvosi rendelő idén Sanofi területén fogadja ) FI az oltást kérőket Az oltóponc nyitva tartása: november 22., november 29., december 6. és december 13. 10-14 óra között. Cím: Budapest IV, Tó u. 1-5. Figyelem! Az orvosi rendelő a Sanofi területén belülre költözött, kérjük, figyelje a jelzést! A mikrotűs oltás ára beadással együtt 2500 forint. A hagyományos oltás ára beadással együtt 1500 forint. További információt munkanapokon a 06-30 526-2859- es telefonszámon kaphat. Oltássá be magát! Kapcsolja be szervezetének védekezőrendszerét! INFLUENZA ELLENI VÉDŐOLTÁS TÁJÉKOZTATÓ Idén az elmúlt évekhez hasonlóan a lakosság számára ismét kérhető az influenza elleni ingyenes védőoltás. A szükséges teendőkkel kapcsolatban kérjük, keresse fel háziorvosát, aki betegségének és korának megfelelően ajánlani tudja Önnek a megelőzésnek ezt a lehetőségét. Az influenza elleni készítmény injekció formájában adható és a háziorvosoknál már három hete elérhető. Újpesti Szakrendelő Ofv-CLSÓinir mondták Új rovatunkban hétről hétre Önöket is megkérdezzük a városban zajló eseményekről, ünnepekről, hétköznapokról vagy épp az időjárásról. Szombaton az önkormányzat és a Sanofi együttműködése nyomán ismét oltópont nyílik a Tó utcában. Adódik a kérdés: Ön beoltatja-e magát influenza ellen?- Évek óta beoltatom magam, nekem bevált, és szerencsére eddig el is került a vírus. Mivel magas a vérnyomásom, ajánlott is a védelem. Épp egy hete kaptam meg a vakcinát, ami azért is jó, mert én sem fertőzök meg senkit, sem otthon, sem a munkahelyemen, és a munkából sem esem ki - mondja Bóta Ferencné portás. Kép és szöveg: MOA