Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-13 / 40. szám
u Don Bosco szellemében Nemrégiben három új plébános kezdte meg szolgálatát Újpesten. Kosinsky Béla után ezúttal Hartai Gábort, az újpest-megyeri Nagyboldogasszony-plébánia új plébánosát kérdeztük, aki, mint mondta, programokra, közösségszervezésre is nyitott.- 1969-ben születtem Mosonmagyaróváron. Don Bosco életrajzának hatására éreztem elhivatottságot a papi pálya iránt, viszont 1989 előtt a szalézi rend nem működhetett az országban - ismerteti életútját Hartai Gábor. 1993 óta a rend tagja, 2001-ben Szombathelyen szentelték pappá. Legtöbbet, összesen több mint tíz évet, Balassagyarmaton szolgált.- Elődöm, Szikszay Sándor atya az egészségi állapota miatt kérte felmentését, így kerültem a helyére. Jelenleg ismerkedem, barátkozom a közösséggel, emellett minden önkormányzati és kulturális eseményre nyitott vagyok. Hivatását két mottóval fogalmazza meg. Az egyik szerint: „A gyermekek szeméből a mennyország sugárzik." A másik, a túlvilági életre, a megvilágosodásra vezető, ekképpen szól: „Most még csak tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre." (IKor13,U) Kép és szöveg: M. Orbán A. Előadás a lisztérzékenységről A lisztérzékenység volt a témája a szakorvosi rendelő szervezésében útjára indított Egészségdélután novemberi előadásának a Polgár Centrumban. A szakrendelő ismer- tetősorozata közérdeklődésre számot tartó egészségügyi témákról szól. A lisztérzékenység pontos mibenlétéről Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesületének elnöke tartott előadást. Elhangzott: a tüneteket egy bizonyos fehérjére, a gluténra való érzékenység okozza a genetikailag arra hajlamos embereknél. Az előadást követően a Lisztérzékenyek Újpesti Klubja tartott rövid prezentációt. Itt az elnök, Székelyhídi Julianna védőnő mutatta be a klub munkáját. A lisztérzékenység sok újpestit érint, a szervezet az ő életvitelüknek a megkönnyítésére jött létre 2001-ben. Működésüket Újpest Önkormányzata is támogatja. Decemberben dr. Zacher Gábor toxikoló- gus tart ismertetőt Drog és prevenció címmel. MOA A Megváltó élete huszonegy képen Jézus élete címmel nyílt festménykiállítás az Éden Vöi- gye Galériában (Görgey u. 10.) november 3-án A tárlaton ef Zámbó István, a Kossuth-díjas Aknay János, valamint Tábori Csaba képeit tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón dr. Molnár Szabolcs alpolgármester is rész vett. A november 27-ig látható tárlat három művész huszonegy alkotásán keresztül Jézus életét mutatja be, kapcsolódva a még ott látható bibliakiállításhoz. Dr. Molnár Szabolcs alpolgármester szerint a képek nyugalmat sugallnak.- A karácsony ma már a kapkodásról szól, nem eredeti lényegében éljük meg, éppen ezért időszerű a téma, amellyel átérezhetjük a képek, a Szentírás által közvetített nyugalmat - mondta. A képek három kortárs művész alkotásai, akik mindenféle megkötöttség nélkül, saját stílusuk és formaviláguk szerint készítették el az általuk választott evangéliumi részleteket. MOA Dr. Molnár Szabolcs kisfiával nézi a képeket MEGHÍVÓ 1 M0' Vona Gábor, Urbán Flórián és Pörzse Sándor taktikai értekezletet tart Újpest jövőjéről. Lakossági fórumunkra minden érdeklődőt szeretettel várunk. Helyszín: Újpesti Polgár Centrum, 1042 Budapest, Árpád út 66. Időpont: november 19., szerda, 18 óra. Jobbik Újpesti Szervezete mszp TEADELUTAN Bizonyára van véleménye a körülöttünk zajló eseményekről, történésekről, esetleg szívesen megosztaná velünk javaslatait, észrevételeit. Szeretettel meghívom Önt november 19-én, (szerdán) 17.30 órakor kezdődő Teadélutánunkra - egy kötetlen fogadóórára -, a Káposztásmegyeri Közösségi Házba (Lóverseny tér 6.). Vendégünk lesz Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP alelnöke. Várjuk Önt egy baráti beszélgetésre! Találkozásunkig is üdvözlettel, Horváth Imre önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselőjelölt Székelyhídi Julianna védőnő szerint a lisztérzékenység sok újpestit érint