Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)
2014-11-13 / 40. szám
Köztér Angolverseny az UMSZKI-ban November 5-e különleges nap az angolszász vidéken. Ekkor emlékeznek meg az I. Jakab angol király ellen indított, füstbe ment merényletről. Ehhez a történelmi eseményhez kapcsolódva rendezte meg az Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola első angol nyelvi versenyét, hetedik és nyolcadik osztályosok számára. Harminchat csapatban több mint száz diák indult.- Úgy gondoltuk, legyen egy olyan verseny, amelyben a hagyományok, a civilizációs kérdések és a modern kultúra egyaránt helyet kap - meséli Sebőkné Szabó Emőke, a verseny szervezője. - Nem gondoltuk, hogy ennyi jelentkező lesz. A nagy érdeklődés valószínűleg annak köszönhető, hogy a feladatok általános iskolás szemmel nézve igen sajátosak. A diákok három feladatban adtak számot nyelvtudásukról. Készültek egy Angliáról szóló kiselőadással, feladatsort töltöttek ki a Tom Sawyer című kisregénnyel kapcsolatban, a megmérettetések sorát pedig egy játékos civilizációs feladatlap zárta. A verseny fődíját a Budapesti Műszaki Egyetem nyelvvizsgaközpontja ajánlotta fel. A győztes csapat mindhárom tagja egy-egy tizenötezer forint értékű ajándékkupont kapott, amelyet nyelvvizsgára vagy nyelvkönyvek vásárlására használhatnak fel. Az első helyen a The Sawyers nevű csapat végzett, az Angol Nyelvet Emelt Szinten Oktató Általános Iskolából. Gratulálunk nekik! D. V. TE IS LEHETSZ NYELVZSENI! EGY MÓDSZER, HÁROM LÁNY - HARMINCKÉT NYELVVIZSGA! Amikor Virág, Zsófi és Blanka néhány éve a Kreatív Nyelvtanulással elkezdtek nyelvet tanulni ők sem gondolták, hogy ilyen sikeres nyelvtanulók lesznek. Virág és Blanka átlagos nyelvtanulónak tartotta magát, 27 évesen mindössze egy nyelvből volt bizonyítványuk. Életük nagy felfedezésének érzik a módszerrel való megismerkedést. Azóta ugyanis Virág kilenc, Blanka pedig tizenhárom nyelvből szerzett középfokú nyelvvizsgát. Zsófi pedig 18 éves .kreativ nyelvtanuló', negyedikes gimnazistaként már tíz nyelvből vizsgázott sikeresen, teljesítménye korosztályában egyedülálló. Könnyedén, három-négyhavonta tettek középfokú nyelvvizsgát, a felkészüléshez kizárólag a Kreatív Tananyagot használták. Figyelem, manapság gyakori, hogy a középfokú nyelvvizsga hiánya miatt a végzősök fele nem veheti át diplomáját! A tananyag kidolgozója Gaál Ottó 27 nyelvvizsgájával a nyelvtanulás www.kreativnyelv.hu VILÁGBAJNOK PINGPONGFENOMÉN TANÍTVÁNYAINK SORÁBAN Örömmel köszöntjük tanítványaink sorában a kétszeres világbajnok ping- pongfenomén Klampár Tibort, s büszkék vagyunk rá, hogy ő is a Kreatív Nyelvtanulást választotta.- Kedves Tibor, honnan jött az ötlet?- Hajdanán sokat játszottam Ausztriában, s néha még mindig visszahívnak. Régóta meg akartam tanulni németül de valami mindig közbejött. Amikor megláttam Ottó, könyvét és elolvastam az előszót, mindjárt éreztem, hogy ez valami új és értelmes dolog. A sportban is a gyors, hatékony módszerek híve voltam s ez az anyag első látásra meggyőzött. Nagyon tetszik, hogy lapokból áll. s nem kell az egész könyvet magammal vinnem, csak azt a leckét, melyet éppen tanulok. Remélem, hamarosan már németül beszélek az osztrák sporttársakkál! — . BÄjCSH egyéni bajnoka Magyarországon. Három dolog, amiért érdemes ezzel a tananyaggal tanulni: 1. A könyvben szereplő 8000 kétnyelvű mondatrész, mondat és a hanganyag megtanít beszélni - tanári segítség nélkül. 2. A könyv tartalmazza a középfokú nyelvvizsga nyelvi anyagát - ezt a lányok eredményei is bizonyítják. 3. Kiváló módszer újrakezdésre, szinten tartásra, sőt - újra elővéve - bármikor felfrissíthetjük vele nyelvtudásunkat anélkül, hogy be kellene iratkoznunk egy nyelvtanfolyamra. További információ az alábbi honlapon található, illetve az előadáson, ahol elmondjuk a titkot hogyan lehet minden olyan emberből sikeres nyelvtanuló, aki valóban komolyan gondolja, hogy elsajátít egy idegen nyelvet. Kreatív Nyelvtanulás Gaál Ottó nagysikerű tankönyveinek bemutatója! ÚJ ÚT A NYELVTANULÁSBAN! ÉSZIE-Ál:-'..'. ‘ tananyagok megtekinti2014. november 17. es 24. XT 2014. november 18. Smaragd terem ül Rubin