Újpesti Napló, 2014 (8. évfolyam, 1-45. szám)

2014-10-16 / 37. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - Vili. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM, 2014. október 16. Köztér Wintermantel Zsoltot újraválasztották Újpesten Az első szó a köszöneté- mondja a polgármester Vasárnap nagy fölénnyel újraválasztot­ták Wintermantel Zsoltot Újpesten, aki a szavazatok 52,49 százalékát kapta. A város ismét kitett magáért, a részvé­tel a budapesti átlaghoz képest magas volt. A Fidesz - Magyar Polgári Szövet­ség és a KDNP jelöltje a 34 815 érvényes szavazatból 18 276 szavazatot kapott, a további voksokon még öt polgár­mesterjelölt osztozott. Wintermantel Zsolt erős testületet kapott: a 14 egyé­ni választókerületben 12 helyen győ­zött a Fidesz-Újpestért Egyesület kép­viselőjelöltje. A választást követően Wintermantel Zsolt megválasztott pol­gármestert, a Fővárosi Közgyűlés tagját kértük interjúra.- Miként fogadta a választási eredményit- Örömmel és megnyugvással. Az első szó a kö­szöneté kell hogy legyen. Köszönöm mindazoknak, akik elmentek szavazni, az elmúlt négy év eredmé­nyeinek ismeretei alapján döntöttek Újpest további sorsáról, és személyemre, illetve az engem támoga­tó képviselőjelöltekre voksoltak. Régi igazság ugyan­is, hogy egy polgármester csak akkor tud dolgozni, ha a csapata is megvan hozzá. Az újpestiek megad­ták nekem ismét ezt a lehetőséget, köszönöm nekik, A sajtó nyilvánossága előtt szeretném megköszönni a számtalan segítőnek, a választás napján a szavazó­körökben dolgozóknak egyaránt a helytállást.- Minek tulajdonítja az abszolút többségen- Azt gondolom, az eltelt négy évben nagyon szoros kapcsolatban voltunk az újpestiekkel, fo­lyamatosan kikértük és meg is fogadtuk a vélemé­nyüket, munkánk „nyitott könyv" volt. Azt hiszem, elég, ha az Újpesti Párbeszéd véleményei­re utalok, de emellett a képviselők vá­lasztókerületük jó ismerői is, szinte napi kapcsolatban állnak válasz­tóikkal. Úgy gondolom, hogy az l>lt elmúlt négy évben Újpesten sok minden történt, jó irány­ba mentek a dolgaink. Az itt élők akaratából megújítot­tuk a szakrendelőt, megépült a Halassy-uszoda, a négy évsza­kos sípálya, a Tarzan Park, a Szilas Park, megkezdődött a több évtizede Hők i Park, a iipaiyc Has Pc a töbt vtizede épült lakótelep zöld területeinek megújítása. épült lakótelepek zöld területeinek megújí­tása. Újpest adósság nélkül, eredményesen gazdál­kodik, éppen ezért tudtunk hozzáfogni a felnőtt- és gyermek-háziorvosi rendelők felújításához, a jár­dák megújításához, illetve a Külső Szilágyi út és a Megyeri út találkozásánál kialakítandó közlekedé­si csomópont terveihez. Hamarosan épül az új piac­csarnok is, és halad a Görgey út felújítása. A stabil gazdálkodás több európai uniós fejlesztést is lehe­tővé tett, példaként a Bőrfestő Óvoda és a Homok­tövis Bölcsőde kibővítését és felújítását említem most. Úgy tartom, Újpest erős és összetartó közös­ség, szabadtéri rendezvényeink is ezt célozzák, egy­ben jómagam vagy helyetteseim ilyenkor is meg- szólíthatóak vagyunk. Sokat dolgoztunk, és még több tervünk van, amelyeknek a megvalósításá­hoz a most megerősített bizalom nyomán neki is látunk.- Miként értékeli a kampánytt- Ilyen elsöprő győzelem után nincs politikus, aki hibát találna a kampány­ban. Mi az önkormányzat elmúlt négy­évi munkáját, eredményeit felmutatva kértük a választók bizalmát a megkez­dett munka folytatására. Tudatosan tö­rekedtünk arra, hogy pozitív kampányt folytassunk. Erre az eredményeink fel­jogosítottak bennünket, és közeli jövő- j képünk is van, amelyet bemutattunk. Választási ígéreteink vállalhatóak. Tartózkodtunk attól, hogy valós vagy vélt politikai ellenfeleinkkel foglalkozzunk, lejárassuk, kedvezőtlen színben tün­tessük fel őket, miközben mi jócskán kaptunk hide- get-meleget a kampány ideje alatt.- Az elmúlt ciklus alpolgármesterei és képvise­lői mind-mind bizalmat kaptak az egyéni válasz­tókerületekben a választás során. Minek tulajdo­nítja ezti- Sok munka és számos eredmény van a képvi­selőjelöltek sikere mögött. Többségük évtizedek, illetve sok év közéleti munkájával, annak eredmé­nyeivel vállalta a személyes megmérettetést. A vá­lasztók pedig a szavazataikkal méltányolták az eredményeket. így stabil többséggel folytatódhat a képviselő-testületi munka, a húsztagú testület­ben tizenhárom képviselő mindenképpen a pol­gármester támasza.- Melyek a közeli jövő feladatait - Újpesten jogerőssé váltak a vá­lasztási eredmények, nincs aka­dály a képviselő-testület alaku- I SZaKrenaeiOt, |ó ülése előtt. Terveink szerint 7laS‘,V-USZoda, erre a jövő hét elején sor ke­rül, a választási bizottság el- , h nöke kiosztja a mandátumo­kat, a testület tagjai esküt tesznek, és javaslatot teszek a munkámat segítő alpolgármes­terek személyére. Kialakul a bizott­sági struktúra. Folytatódhat az érdemi munka, amit az újpestiek tapasztalni fog­nak, hiszen épül a körforgalom a Nádor utcánál, foly­tatódik a Görgey út felújítása, telepítjük a térfigyelő kamerákat, folytatódnak a járdafelújítások. Megkez­dődik a jövő évi költségvetés háttérmunkája, a főbb prioritások megfogalmazása. S ne tagadjuk, év vé­géhez közeledve már az Újpesti Karácsonyi Vásár és számtalan program megszervezésére is gondolnunk kell a Találkozzunk többször! jegyében. B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom